Szomorú szemű felhő

 


 





Fotó:Soós Andrea


Egy kis felhő azért ragyog,
napudvarban helyet kapott.
Nem volt soha "bús-modorú",
szeme mégis oly szomorú.

Régen volt, hogy pajzán tánca
esőt küldött a nyárfákra.
Csak a haját kellett bontsa,
hogy az áldást bőven ontsa.

De az idő ahogy futott,
rajta egy sor nyomot hagyott.
Összeaszott kis testére
Nap sem ismert, hogyha nézte.

Bánatosan tovaúszott,
körülötte a szél zúzott.
Messze indult őserdőkbe,
- tájat fog majd bő termőre -.

Mert a földet mégse hagyja,
lehet biz' ő bármily satnya!
A világ sem olyan lenne,
ha kannákba szelet merne.

Nem törődve ruhájával,
búval bélelt alakjával,
bércre hágott, völgybe zuhant,
ködös tájon tova suhant.

Hogy ott, messze, erdők felett
a párától kövérke lett
visszafordult dús terhével,
versenyt futni a jövővel.

Tudom, szeme, ha megcsillan,
Édesem szemében villan,
Anyám arcán könnyek ülnek,
értem épp egy felhőn gyűltek..


2012.06.22.

http://youtu.be/rIz3mMqgqes