2011. júl. 7.

túl mindenen...

- agónia -




Előszó:
Ne nézd, ha hamisan írok,
ne mondd, hogy ez nem igaz!
Csak egy számít, hogy másnak
így nyújthatok kevéske vigaszt..


látod lázban égek..
rám tetoválta az élet
múltamat

semmi vermében
őrzött kincsem
csupa jég

mégis forró a milliónyi ér
mi behálózza testem
hol buzog a kitörni vágyó érv

de holdsarló vágta
ezer sebtől vérzem

mennyi ének
szántott utat a fény felé
most mégis
csak apró szikrák pajzánkodnak
mi mind egyre messzebb téved

lassan kialszik felettem az alkony
dérlepte fréziák közé bukik
a fáradt szél

felhő fodrozta álmomat
fekete hajú éjben
néhány akkord kíséri

rám simítja dallamát
a bennem éledt zenének
de már nem remélhet

ki tudja miért nem ér el
a szívedben pezsgő
bíborszín hangulat

ó hittem én hogy egyszer
majd
minden jobb lesz

karnyújtás
és újra megérint az ég
az ihlet is
párnámon reggel velem ébred
tipródni sem kell
rőt-vörös álmokért

hittem
napjaim nyomában
egy cseppnyi vitriolt
ha kever is a ma
holnap ismét
ízes gyümölcs leve
csordulhat a számról
melletted ismét
halk szavú leszek
és szárnyalunk együtt
akár a mesében

- a hívogató fényben
angyalok állnak sorfalat -

de hazugnak kellene lennem
hogy el is higgyem
- tegye igazzá bár tollam
annyiszor -
már nehéz a fátyol
sok viharban tépett

szürke utakhoz megfakult...

2011. július 9.





 
 
 Eredeti:


látod lázban égek..
rám tetoválta az élet
a múlta(ma)t

lakata alatt őrzött kincsem
lehet a semmi vermében
csupa jég

mégis forró a milliónyi ér
mi behálózza testem
hol buzog a kitörni vágyó érv

de holdsarló vágta egyre több sebből vérzem

mennyi ének szántott utat a fény felé
most mégis
csak apró szikrák pajzánkodnak
mi mind egyre messzebb téved

lassan kialszik felettem az alkony
és dérlepte fréziák közé bukik a fáradt szél

felhő fodrozta álmomat fekete hajú éjben
néhány akkord kíséri
- ne legyen maga -
rám simítja dallamát a bennem éledt zenének
de már nem remélhet
ki tudja miért nem ér el
a szívedből táplált bíborszín kábulat

ó hittem én hogy egyszer majd
minden jobb lesz

karnyújtás
és újra megérint az ég
az ihlet is
párnámon reggel velem ébred
tipródni sem kell rőt-vörös álmokért

hittem
napjaim nyomában
egy cseppnyi vitriolt ha kever is a ma
holnap ismét ízes gyümölcs leve csordulhat a számról
mit Nap heve érlelt szavakká öleléseden
melletted ismét halk szavú angyallá válok...

és szárnyalunk majd együtt ha hív a végtelen

de hazugnak kellene lennem
hogy mindezt el is higgyem
tegye igazzá bár tollam annyiszor

már nehéz a fátyol
amit fehérben kértem
sok viharban tépett

szürke utakhoz végleg megfakult...


2011.07.06.
Zsefy Zsanett