2012. márc. 31.

A lélek

 
Bach - Piano - Prélude

Észre sem veszed, hogy untalan követ,
Istenné formál, vagy sátánná kövez,
szívedre bízza, milyen mélyre szántson,
esetleg mást is kegyeibe zárjon.
Démonként megszáll, ha azt akarja, árts,
egyedül vívhatod a vesztes csatád.
Nélküle csak test vagy, megformált, szenvtelen,
értelembe burkolt, már-már embertelen,
vele is alig több, de mégis végtelen,
szíved hozzá mérve hangyányi sejtelem:
egy kis rovátka többezeréves kövön,
megfejtetlen marad, s nem bír vele közöny.
Túlélő játszmában a legyőzhetetlen,
így földi léthiányban nem éred tetten,
s míg szellemed benned az éltető erő,
holtod után lelked a tovaköltőző.




2009.10.26. átirata:
2012.10.31.
Zsefy Zsanett

2012. márc. 30.

valami új kell



valami más kell  valami új
valami ami mai
nem valamiféle megszokott rím
avitt gondolat
az évszakok már régen elavultak
modern világot élünk
a vers már szabad
s minden szabad benne
a téma a forma a gondolat

a másság itt nem csak  elfogadható

de  kötelező
ha azt akarod
hogy különc világuk befogadjon
legyél más
mégis uniformisukban

szeress meztelen sorokban
mocsokban

gyűlöld mit addig imádtál
vesd meg a klasszikusan szépet
csinálj szavakból
forradalmibb hamis képet
trágárkodj ködösíts
ha nincs mit mondanod
nem kell hogy megértsék
arra ott vannak ők
a nagyok
kik nagy mellénnyel tapossák 
mit évszázadok
irodalomban-maradót alkotott 





2010.04.30.-2012.03.30.
Zsefy Zsanett

(Fotó származási helye: http://kp.hu/o-modern-lampa/ )

2012. márc. 28.

Sorspecsét

(átirat) 

Dmitri Shostakovich - Waltz No. 2


Vagyok korhadó vén fa.
Zsémbes,
gondolatokba bénuló nimfa.

Voltam pajzán szellő.
Erdőt ostromló szél.
Törött faág a semmi közepén.

Messze hordott homok
tenger árkában. 

Gyöngyszemnek hitt seb
kagyló rémálmában.

Fájdalmat üvöltő
rímes rímtelen.
Vágyakból feltört
szabdalt sorselem.

Sorokba mázolt
tépett régi kép.
Lehettem volna Picasso,
de hiányzott a fény.

Sötétben kevertem
ragyogó színeket.
Átlátszó burkomból mind
könnyen szökhetett.

Fekete voltam.  

Az édes semmi.

Csendszó a fülekben.
Némaság egy fecnin.
Beszélő szemekben voltam
a közöny.

Egyszer a múltam tán
visszaköszön.

2010.07.04.-2012.03.28.

Kép szárm. helye: http://tomtit.blog.hu/

Z s e f y - E S T I K E: pipacsszívem - Tisztelgés József Attila előtt..

A Költészet Napja közeledte okán:

Z s e f y - E S T I K E: pipacsszívem - Tisztelgés József Attila előtt..

2012. márc. 25.

Csillagokkal szépülő

Anyám vánkosba rejtette a hópihéket ,
és a fehér csendet eltette jövőnek.
Míg Apám a csillagokat szögezte égre ,
kimért helyükről kettőt elcsentem tőle.
Mikor az éjszaka a napot bekormozta,
hogy lássanak, fürödtem angyalszemükben.
Előttem a felhők rögvest függönyt bontottak,
csillagot röptetni mégis megrémültem.
Féltem elvágyódnának, mint kit megsebeztek,
a tenger vihara hiába csendesül,
zátonyra futna minden, ami szépült bennem,
s ha felszakad, tőlem mind visszamenekül.


2012.03.25.
Zsefy Zsanett

Fotó szárm.helye: scifi.hu
*** 
Chopin - Nocturne Op.72 No.1
http://youtu.be/I6hcKt7-h4k
***
  Chopin: Téli séta
http://youtu.be/ZPcpeAYLYCQ

2012. márc. 21.

A Költészet Világnapja..

 

 

 

 

Prelude In C major Bach - Piano  

A vers

..rejtély, rejtvény, sejtelmes titok,
szegett szárnyú madár, sas a hegyormokon,
bíborszínű álom, illatos kikelet,
virágon pihenő színes lepkesereg.
Simogató szellő, dühöngő vihar,
száguldó fellegben villámtól égi hang.

Szellemnek kalács borral leöblítve.
Sánta eb kolonca, koldus hegedűje.
Tegnapi kenyered, holnapi betevőd.

Világmegváltóktól szennyes lepedőd.
Szerelmes vágyak ágya, temetője.
Halotti lepel. A lélek szeretője.


2010.03.20. Zsefy Zsanett 

2012. márc. 20.

AJÁNLÓ!





„Az önismeret művészei” – vers- és novellapályázat 2010 sikeres alkotásaiból nagy örömünkre megjelent az Univerzum Művészei Alkotócsoport 2. Antológiája.

Az Univerzum Művészei
Alkotócsoport vezetőjétől,
Kende Sándortól kapott e-mailből:

"Minden szerző, akinek írása szerepel az antológiában, kettő példányt
térítésmentesen megkap. Az Antológia további példányai is elérhetők
lesznek, ajánlott darabonkénti 1600 forintos adományösszegért. Az
adományokról igazolást állítunk ki Tisztelt Adományozónk részére,
amelyet nyolc napon belül postán küldünk el. Azon szerzőink, akik nem
tudnak rendezvényünkön részt venni, kérem, jelezzék és küldjük a
további infokat postai vagy személyes átvételt igénylés esetén.

Pályázatunk weboldala: www.univerzummuveszei.hupont.hu

Köszönettel, üdvözlettel: Kende Sándor az Univerzum Művészei
Alkotócsoport vezetője"

A pályázaton részt vehetett minden Magyarországon és határainkon túl
élő magyar nyelven alkotó amatőr tollforgató. 
A pályázat témája volt az önismeret, ahogyan hallottunk róla, ahogyan meggyőződtünk róla, ahogyan mesélünk róla.

A kötetben szereplő Szerzők:

Andó Csenge 
Antal Edina
Balázs Ágnes
Bálint Alexandra
Bencze Norbert
Csernus M. Júlia   
Dezső Márton
Faragó Ágnes                 
Farkas Diána                   
F. Krisztina                
Fer-Kai                   
Gábriel                  
Geisz László
Gergely Edit
Gősi Vali                  
Hütter Márta                  
Ilyés-Tóth Péter
Kepes Károly                 
Láng Zsuzsa                
Leo Leonardovics                 
Majzik Ilona
Maryam                  
Mátay Melinda                 
Mika Gabriella                     
Mocsári Erzsébet                    
Mutz Péter                 
Myve               
Orbán György                     
Peonia Meghívva                        
Pintér Attila                         
Porogi Éva                 
Sárosdi Ádám                  
Sipos Tamás                   
Soukup Edit               
Stonawski József                       
Szegedi László                   
Szekeres Sándor                  
Tranzitember
Valamilyen Gusztáv                    
Végh-Bodor István              
Wilhelm József                        
Zoltay Lívia                  
Zsatkovics Edit                                    
Zsefy Zsanett
A honlap elérhetősége - amely jelenleg még fejlesztés alatt áll - :

Zsefy Zsanett: szalmaláng - részlet

bokorban búvó bájos gyermekálmok
 utcára kandikáló kíváncsiság 
a felnőttkor áhított 
de ha kitárul
 ellobban a kócos kis varázs 

a lépcsőfokok csókos villanása 
megbotlottunk 
folt mégse maradt 
játszi könnyen ettük a világot
 nem tőle híztunk 
mindig általa......
*
Zsefy Zsanett: Álmomban minden más volt - részlet

Ma álmomban minden más volt,
lábam elé hevertek a hegyek,
csak lépegetni kellett rajtuk, 
s nem féltem, hogy leesek.

Ma álmomban minden más volt,
táncra kért a kósza szél,
a lábam sem éreztem, hogy fájna,
csak szálltam vele könnyedén.

************************************************

Az Univerzum Művészei Alkotócsoport első - 2009-es - Antológiájában, -
mely  a Pataky Művelődési Központ támogatásával jelenhetett meg -
szereplő Alkotók névsora:

Ambróz Nóra,  Artzt Tímea, Báder Judit, Bukros Zsolt, Busa Réka, Csapó
Lajos, Faragó Ágnes, Farkas Diána Ágnes, Gál Georgina, Gárdon Ágnes,
Geisz László, Gősi Vali, Harsányi Melinda, Hercska Rita, Horváth László
Imre, Jankovics Anna, Káposzta Adrienn, Klesics Tünde, Kontra Marika
Szvita, Kovács Julianna, Láng Zsuzsa, Mészáros Éva, Petróczy Ilona,
Sárosdi Ádám, Sebők Orsolya, Soukup Edit, Szabó Edit Irma, Szilágyi-P.
Katalin, Sziszák Zoltán, Takács Péter, Tóth A. Tamás, Valamilyen 
Gusztáv, Veress Anna, Végh-Bodor István, Vőneki Zsuzsanna,
Vörösváczki Anikó, Wilhelm József, Zerinváry Renáta, Zsatkovics Edit.
   
A borító Kun Éva grafikus munkáját dicséri.

Kiragadva néhány ízelítő sort a 2009-es kötetből:

Báder Judit: Ölelés előtt
- részlet -

"Mielőtt megölelsz
járj be engem,
kérlek!
Lessél be minden sarokba,
hol
megtalált-elvesztett
őseim ujjlenyomatát
őrzi a mindent elmosó idő."

***
A Szerző engedélyével:
Gősi Vali: Lélekúton

A titok néha mélyen megbújik,
de te ne add fel, s rátalálsz
utad során egy hűséges társra,
s nem lesz több hamis vallomás.

Ha kitaláltad önmagad titkát,
s nem rejti maszk már lényeged,
valami tiszta, csillogó fénytől
ragyog majd mindig a két szemed.

Széthull a fény, és nyalábján végre
mosoly születik arcodon,
s e néma, szégyenlős biztatásra
fénycsókot lehel az ajkadon.

Feltárul - ahogy az első csókra -
a rejtőzködő, nagy titok,
s szelíden súgja, alig hallod:
- hidd el, ez tényleg ÉN vagyok!

S e fénylő, tiszta, derűs világban
lehulló álarcod mögül
felderül valódi, tiszta éned,
és lágy dal fakad ott legbelül.

Gyönyörű dal szól, s mindenik dallam
majd neked szól, rólad mesél:
önmagad mélyén hallgató lényed
dalolja halkan: ez vagyok én!

***

Tóth A. Tamás: Bogár háton - részlet -

"Aznap úgy vízszintes irányban, ahogy általában a földhözragadt dolgok
szokták, éppen hazafelé irányuló sétámat helyeztem folyamatba, amikor egy
bizonyos helyen egy bizonyos férfira lettem figyelmes.
A gyalogút szélén ásott gödörben a hátán feküdt, miközben karjaival és lábaival
eszeveszetten csápolt, úgy is mondhatnám, hogy afféle felborult bogárként
fogást keresett a nagy semmi széles mellkasán.
- Segíthetek? – ajánlkoztam, hogy aznapi jótettemet biztosan letudjam. Kapva
kaptam az alkalmon, mert nagyon fárasztó a mai világban a jócselekedetek
alanyaira vadászni. Olyan bonyolult lett minden és mindenki.
- Ne molesztáljon már, mert rohannom kell – válaszolta nyögve.."
***

Geisz László emléke előtt tisztelegve álljon itt díjazott verse teljes terjedelmében:

 Utószó
Szertefoszlott álmok,
halványodó fények,
múltidéző máglyán
porladó emlékek.

Megtépázott hittel,
tömegben is árván,
mint szakadt vitorla
hajótörött bárkán.

Csepegtetett öröm,
ködbe vésett árnyak,
nehéz hétköznapok,
keserves vasárnap.

Nem maradt már semmi,
semmi, ami éltet,
életregényemnek
utószavát kérted.

Már kezdek rájönni,
létem, ím elszaladt,
hogy az utószavam,
regény nélkül maradt.

2012.03.20. 

Mind a 2009-es, mind a 2010-es kötetek megvásárolhatók, megrendelhetők  univerzummuveszei@gmail.com címen.

2012. márc. 19.

Holtomiglan...

http://youtu.be/m0nUagTfTFo 

Én oktalan beloptalak,
s most itt dobogsz
e szűk keretben,
míg kezemben kihűl a hely,
tenyered melege útra kel..

Az égben köttetett,
mi lent vált valóra,
s az óra azóta ketyeg.
Az érben még lüktet a
szerelem, a sokadik kikelet
rendre ébreszt világot,
terem rolók mögött
újabb álmot.
Csak az ősz ne jönne!
Akkor nem mennénk ölre,
sem szavakkal nem szúrnánk
agyon a napot, de a papot
áldanánk aki a paplakban
adott össze, hogy
állapodjunk meg örökre.

Nem gördítettem akadályt
eléd, talán csak fátylamat,
ami mínusz tizenötben lett
hirtelenkemény. Elég
csapás volt az nekünk,
ám hétévente mégis
minden esküt feloldva
újra megerősíttetnék,
s ha szépkorban már
meglepőbb lenne, mint
a halál, párszor hét év
lehetne hetedhét
országra szóló
újabb talány...



2012.03.19.-04.18.
Zsefy Zsanett

Morfondírok az Elvarázsoltnak

Te kellőképpen elvarázsolt nő vagy,
kiben a hő nagy,
és kellemesen leped meg magad,
mikor megosztod mással
kezed, vállad, s agyad,
ha barátnak érzed a másik felet.
Máskor meg, mint egy gyerek
sírsz anya után a sarokban,
csak ki ne öntsenek egy tál vízzel,
ami a lavórban cunamitől
magasra csapott, s a dokk-
ban marad a felkavart
s néha becsapott (ön)érzeted.
Mert fontos a fegyelem,
s hogy a fegyverzet mindig
harcra kész legyen,
de a kikötő néha nem fogad
be több hajót. Ám jó,
ha vitorlát tudsz olyankor bontani
és agyőt intve horgonyt fel,
új vizeket indulsz meghódítani.
A vihar, ha dúl s feldúlt,
mi a parton marasztalt,
egy arasszal elébb legyél,
hogy sarat ne dagassz,
és ne aggass magadra,
se másra címkét, csak etesd
a cinkét, ami akármily kicsiny,
szállhat. Bár a sassal
vitába nem szállhat,
csak éli az életét,
de benne is van annyi érdem,
mint ragadozók közt
lecsapni kicsikre kevélyen,
 - hát kérdem, a lélek
milyen mértékkel mérhető?
Ha nem érthető,
maradj magad önnön
elvarázsolt szent képe,
de ne  hagyd, hogy csorbuljon
elmédnek pengéje,
és kést ne azért hordj magadnál,
hogy szívbe szúrj,
ha magad maradnál.
A köldökzsinórt kell néha elvágnod,
és a szelet befogva megtalálnod
a hont, ahol nyomodban maradhatnak
(élet)jelek: elvarázsolt képek
neked, nekik, s nekem.

Ha soraim akár gordiuszi csomó
most kibonthatatlanok,
a megoldást magadban keresve
végül is megkaphatod.


2012.03.19.
Zsefy Zsanett

2012. márc. 17.

Ha már a fényt megláttad

A humor a sértődések okozta lelki bajok megelőzésére kitalált igazságdrazsé, ami kívül csoki, belül kinin. Tudvalevő, hogy a kinin fájdalomcsillapító, érzéstelenítő és lázcsillapító. A csokoládé pedig csali.


Így a humor az emészthetetlen valóságot teszi fogyaszthatóvá. ZsZs
Egy hasonló címen megjelent történetem  humoros, itt-ott sarkított átdolgozása, azon célból, hogy az eredeti történet néha megrázó részeit finoman átkonvertáljam sírásból nevetésbe...

***

- Nem. Nem vagyok hajlandó maradni. Elegem van már a mindennapos álmaidból. Elegem van a túlórákból. Mi lenne, ha végre zöld rétről, s nem egy újabb kísérletről álmodnál, kedves Főnök?
Nem. Semmi bajom sincs veled, csak torkig vagyok. Én itt güzülök, Te pedig még egy normális marhalábszár pörköltet sem tudtál összeütni a névnapomon.
Hogy a többiek óhaja volt a kolbászos paprikás krumpli? Kit érdekel? Neked lett volna kutya kötelességed a névnapi bulimon a beosztottad kedvében járni!
Na, de mit is várhat az ember egy főnöktől? - azzal kiviharzott az asszony a laborajtón, mely utóbbit úgy bevágta, hogy az kulcs nélkül is rázáródott.

A kollégája már elment csúsztatni.

Jellemző.
Ahogy dühösen trappolt le a meredek lépcsőn még felderengett az agyában, hogy a főnöke másnap reggelig is ott vesztegelhet egyedül a laborban, ha nincs nála mobil, mivel pont aznap valami vonaljavítás elhúzódása miatt a cégnél a vezetékes telefonok nem működtek, s így még lakatost sem tud hívni.
- Úgy kell neki! - gondolta az asszony, - legalább, ha unalmában elalszik, az újabb megálmodott kísérletet helyben prezentálhatja. Maga. Magának.

Már a gyárudvaron rohant mínusz százas tempóval, - ha ideges volt mindig sietett - amikor belehasított valami égető fájdalom.

- A francba ezzel az infarktussal! Azt hiszi a jó Isten, hogy van nekem erre időm? - azzal beleájult egy közelben - a szokásos észvesztő tempóban - dolgozó, harmincas építőmunkás karjaiba. Az éppen hazafelé tartó kolléganőjének nagy nehezen sikerült onnan kiszabadítania, és orvoshoz fuvaroznia.

Az asszony (szemész) háziorvosa alapos előtanulmányokat végzett korábban az ortopédián. Így kapásból - no egy kicsit az asszony is unszolta - kiállított egy mentőbeutalót, ha mégis a betegnek lenne igaza az infarktust illetően. (Igaz ő is gyanakodott kicsit.)

A rosszullétek jöttek-mentek.
Az asszony úgy döntött a kórházba inkább busszal mennek.

A család kitett magáért. Mindent összeszedtek a kórházi tartózkodáshoz - a papucstól kezdve a lábtörlőig - hátha hosszan bent tartják az asszonyt és végre lesz egy kis nyugtuk is.


A sürgősségiben nem csalódott. Rohangáltak az orvosok, nővérek, mentősök, mintha dolguk lenne.


Miután az asszonyt kivizsgálták, kedvesen bevágták egy szobába, és késő estig rá se néztek. Pedig fürdött is, ki is csinosította magát.

- Hja. Pont Ezeknek? - gondolta, s bánatában elindult a mosdóba.
Most sem jutott el odáig. Otthon is csak halogatta. Majd később...
De ki gondolta volna, hogy itt juszt se engedik dolgára, hanem rögvest belegyömöszölik egy kerekes székbe, s már rohannak is vele?
Útközben érte a meglepetés: viszik az intenzívre, mert egy ágy már napok óta üresen vár az infarktusára.

Itt három nap és három éjjel sikerült intenzív kapcsolatot tartania az osztály orvosaival, nővéreivel. Legemlékezetesebb pillanat az volt az asszony számára, amikor egy jóképű, huszonötös rezidens megmagyarázta neki, hogy mi vár rá, ha még egyszer felkel és kimegy a vécébe...

Szemvillanásaiból semmi jóra nem gondolhatott.

A negyedik nap reggel eltanácsolták a belgyógyászatra. (A Tanár úr is egy követ fújt a rezidenssel, aki nem tolerálta korábbi mellékhelyiség-tesztjét. Pedig milyen flottul ment minden. Az összes ráaggatott-tapasztott elektródácskának, csipesznek a helyét felírta indulás előtt egy cetlire, hogy sikeres akciója után mindent ugyanoda tehessen vissza. Nem is volt abban semmi hiba. Kivéve a lebukást.)


Na de végre a belgyógyászaton már nem kellett tálaznia. Ott hagyták menni a dolgára.


A napok elég gyorsan teltek. Megtanult pasziánszozni, és lélekturkász-kodott betegtársai családi kapcsolataiban. Unalmas perceiben még néhány könnycsepp erejéig meg-megsajnálta magát. Mi lesz, ha már alig lesz? De megvigasztalta a tudat, hogy ha egyszer elfekvős lesz, legalább mások is sajnálják kicsit.


A belesdokit marhára nem érdekelte, hogy az asszony mennyire szeret az osztályán lenni. Hálapénz nuku? Ágy is nuku. Oda mehet, ahova küldi. Egy kis szurka-piszka a szívkoszorúérben az asszonynak sem árt - gondolta a Tanár úr, s azzal átpasszolták a kardiológiára.


Ott se perc, s már arra eszmélt az asszony, hogy egy eldugott helyen fazonigazítást végeznek rajta.

- De hiszen a karomon keresztül katétereznek! - méltatlankodott, de megnyugtatták, hogy csak a biztonság kedvéért. Hátha nem sikerül, s akkor még arany tartaléknak ott van a lába.

A műtőben a hangulat a tetőfokán volt, amikor betolták. Az orvos éppen az előző napi elpuskázott katéterezését ecsetelte, miközben az egyik nővér felmosta a röhögéstől fetrengő műtősnőt.

Végre - gondolta az asszony. Egy kis élet. Itt legalább ragad rám valami vidámság.

A műtét valami tökély volt. Ha nem is kéj. A műtősnő első munkáját dicsérte a nyomókötés, amivel az asszony csuklóját a katéterezés után elszorította. Beleadott anyait, apait. Ne mondja az a nyamvadt beteg, hogy sajnálta rápazarolni az erejét.


De valahogy az asszonynak nem volt szerencséje ezzel az osztállyal sem. A katéterezés után pár perccel éppen a triplájára dagadt, püspöklila karját csodálta betegtársaival, amikor se szó se beszéd már az érsebészeten találta magát.


- Na, ne! - méltatlankodott magában. Már megint én. A fél karját odaadta volna, csak még egy kicsit hagyták volna szenvedni. Szenvedni olyan jó! S most ettől is megfosztják. Rendbe hozzák, s már mehet is haza! Még talán a munkahelyére is visszamehet...


Eszébe jutott a főnöke meg a laborajtó. Na, azt már nem!


- Asszonyom! - fordult doktor Mackó, a nagy tekintélyű (b)érsebész az asszonyhoz néhány órás lelkiek-beható együttlét után:

- A karjának annyi. Ha sokáig kell még várni a műtétet alátámasztó laboreredményekre - a rosseb egye meg azokat a lassú laborosokat - akkor a karját inkább amputáljuk. Nekünk nincs időnk lacafacázni. Igazán sajnálom, de nekem pár óra múlva egy partira van meghívásom, a medikának randija lesz, a műtősnő pedig bejelentkezett a fodrászhoz.
- No problém - suttogta az asszony minden erejét és tudását összeszedve. Többet nem is akart és nem is tudott volna mondani, hiszen folyékonyan csak az anyanyelvén hallgatott. Hát még néhány Xanax befolyása alatt.

- A francba! - hallotta a doktor felhördülését.

- Ennek a hálapénznek is lőttek - fakadt ki dühösen doktor Mackó, majd odahorkantott a bájos kis medikának, hogy:

- Most már mindegy. A műtét elmarad, mert megjöttek az eredmények a laborból, ami szerint végre amputálhatnánk, de ennek a hálátlan betegnek semmi se szent. Nem visszatért a karjába a vérkeringés mihelyst meglazítottam a kötést?

- Nem megmondtam, hogy jól szorítsa el! - ordította a nyárfába átment műtősnőnek a doki.
- De hát beszélhet ezeknek az ember.


Az elmaradt műtét teljesen kimerítette az asszonyt. Napokon át csak tűrte, hogy mindenki a kedvében járjon. Egészen legyengült tőle. De szinte szárnyakat kapott, amikor észre vette, hogy a szíve csücske, a bájos Undorka nővér végre valami színt vitt az unalmas kórházi napok hangulatába:


- Ahá! - és elöntötte az elégedettség érzése az asszonyt, ahogy meglátta az éjjeli szekrényén az elcserélt gyógyszeres dobozt.

- Na most kitolok veled! Ezért biztosan kirúgnak - gondolta, s szájába öntötte a dobozka tartalmát, amiben remélte benne van az összes olyan tabletta, amire allergiás.
Azután a doboz tetejét, amin a másik beteg neve állt, jól láthatóan a mellére tette, majd összekulcsolt kézzel lefeküdt az ágyra, és várt. Várt és várt.

Egyszer csak az ablakon át erős fény vágott a szemébe.

- Csak nem? Ez már az lenne? De az alagutat még nem is láttam! - gondolta az asszony, s izzadt hálóingében értetlenül felült az ágyon.
Az ágy mellett kutyája szuggerálta átható pillantással, miközben a konyha felől kávéillat lebegett be.

Ekkor döbbent rá, hogy csak álom volt. Egy igen hülye rémálom...



2009.08.11.
Zsefy Zsanett



2012. márc. 16.

Érintésedre

A "hármasban" c. versem átirata....
..barkához simul a jácint,
ledér szerelmest játszik.
Ne engedd, hogy a hajnal egyedül leljen.
Nyiss a szobámba halkan,
nem sóhajtok, magamban tartlak. 
Nyoma se maradjon másnak, 
pernyét se hagyjon múlásnak.
Némán súgd, ne szavakkal,
becézd rám érintéssel, akaratlan.
Leszek tiszta lap, rajta te a festék,
szótlan megadás elfogadó estén,
mit kőbe sem vésel mégis örök:
mi ketten, s a törékeny gyönyör.



2012.03.13.
-16.
Zsefy Zsanett

2012. márc. 13.

Fogságban

(1977-1978.08.20-ig laktunk a Bethlen u. 50.szám alatt)
Hetedik emeleti másfél szobás lakásban laktunk egy teljes évig a hetvenes évek végén. A mákszemnyi konyha miatt úgy tűnt, mintha egy életet húztunk volna le ott. Akkora volt, hogy az előszobából nyíló ajtó mellett rögtön kezdődő konyhapulton csak a mosogatónak, amellett egy szárítótálcának volt helye. Közvetlen mellette egy kétégős gáztűzhely, azután egy fali kis radiátor volt beszuszakolva. A radiátor mellett kb fél méter széles ablak, a  mosogató szekrénnyel szembeni falon pedig egy lecsukható asztallap díszelgett, amit ha felnyitottunk akkor két tányér fért el rajta. Két parányi, kerek, műbőrhuzatos szék árválkodott a két oldalán, és hagyta magát az alig hatvan centis szabad területen kerülgetni.

 Ebben a kis lyukban azért nagyon sok sikerélményem volt.

Édesanyám már alsós koromban el kezdett beavatni a konyhaművészetbe. Legelső lépésként rendszeresen magával vitt a piacra, így hamar megtudtam milyen a friss gyümölcs, zöldség. Mire vigyázzak, ha húst vásárolok, kitől érdemes tojást venni, és hasonló hasznos dolgokra. A főzésnél is - ha délután kellett suliba menni, mert akkoriban az általános iskolákban megszokott volt a két "műszakban" oktatás - szívesen ott álltam mellette. Majd egyre aktívabban vettem ki a részem az ebédek elkészítésében. Valójában középiskolás koromra már mindent meg tudtam csinálni, csak nem volt bátorságom. Ha nekem kellett teljesen egyedül egy ételt elkészíteni, akkor úgy izgultam, mintha az életem függött volna tőle.

A középiskolai évek alatt azonban egyre kevesebb időm maradt. Édesanyám is úgy látta, hogy jobb lesz egy kicsit szüneteltetni a gyakorlást. A lényeges dolgokat tudom. A többit meg majd kitapasztalom, ha az élet úgy hozza.

Ahogy saját lakásunk lett erre rögtön sor kerülhetett. Olyan sütiket, parfékat és egyéb nyalánkságokat készítettem egy remek szakácskönyv instrukciói alapján, amikről addig otthon nem is álmodtam. (Édesanyám konzervatív magyaros konyhát vezetett, megszokott, hagyományos ízekkel.)

Amíg sütögettem, főzögettem, fejből vagy a pici lehajtható asztal sarkára szuszakolt  könyvből verseket, meséket mondtam, olvastam az én kétéves kicsi fiamnak, aki a konyha melletti 2x3 méteres pici szobájában játszadozott.
Így én is haladtam a dolgommal, és a fiam sem érezte egyedül magát. Mire oviba ment, már sok-sok verset ismert és tudott.

Zozo nagyon aranyos, inkább megfontolt, jó gyerek volt. Ám néha elő-előbújt belőle is a kisördög.
Egyik ilyen főzős délelőtt nagyon elmerültem valami sütemény készítésében, és nem figyeltem annyira, hogy miért is jött ki a szobájából. Csak azt vettem észre, hogy csukódik a konyha mindig sarkig tárva ajtaja. De ez még nem is lett volna gond. Ám a kulcs is megfordult kívül a zárban.
Zozó bezárt a konyhába!
Előbb nem vettem annyira tragikusan. Gondoltam szép szóval se perc alatt célt érek. Ám hiába kérleltem, érveltem bármivel, Zozó a lakásban, annak egyetlen nagy szobája, az előszoba és a fél szoba között rohangált szakadatlan nevetés közepette, szinte transzba esve. Bennem egyre inkább előtört a pánik, mert rájöttem, hogy ismét nem zártam be a bejárati ajtót, így ha eszébe jut, akkor ki is tud a folyosóra szaladni, s onnan meg ki tudja merre menne..

Akkor - isten ne adja - akár a liftet is kinyithatja, s ha megint rossz a lift, mint pár héttel korábban, úgy akár az aknába is leeshet. Azon az ominózus napon szerencsére csak én voltam a folyosón, és valami miatt kinyitottam a lift ajtót. Talán csak kíváncsiságból, hogy működik-e, mert elég gyakran meghibásodott. Megdöbbenésemre csak az üres liftakna tárult elém. A lift valahol az egy emelet körül állt. Rémülten riasztottam az emeleten lakókat, s amíg a kisfiamat a szomszédra bíztam, átmentem a szomszéd lépcsőházban lakó házfelügyelőhöz, hogy intézkedjen. Elképzelni is rettenetes, hogy mi történhetett volna, ha egy gyerek nyitja ki a lift ajtaját, és esetleg figyelmetlenül megpróbál belépni.

Na ilyen és ehhez hasonló szörnyűségek peregtek a szemem előtt. Közben átfutott az agyamon, hogy a párom csak este hat után jön haza, és még dél sincsen..Mit kezdek én addig a konyhában, és mi mindent kezd majd Zozó a hirtelen jött fene nagy szabadságával?  Mert szabad volt addig is, de most még hatalma is volt..felettem..

Ígérgettem fűt-fát, de hajthatatlannak bizonyult. Végre eszembe jutott, hogy ne játékkal kábítsam, hanem egy tábla csokoládé kilátásba helyezésével mozdítsam előbbre a dolgot.
Úgy tűnt, hogy telibe találtam.. Végre hajlandó volt az ajtót kinyitni. De miért is menjenek simán a dolgok. Akárhogy ügyeskedett csak nem fordult el a kulcs a zárban. Ekkor jött az ötlet, hogy az ajtó alsó felén lévő szellőzőnyíláson passzírozza  át nekem a kulcsot. A kiszabadítási akció nem járt sikerrel, ami ismét azt eredményezte, hogy Zozó csatakiáltások közepette újra rohangálni kezdett  a lakásban. Ezt már nem bírtam tovább hallgatni.
Félre téve minden ismert és ismeretlen nevelési tanácsot, kiüvöltöttem:
- Azonnal add be a kulcsot, mert akkora pofont kapsz, ha kijutok, hogy elszállsz!

Néma csend. Majd az ajtó szellőzőnyílásánál motoszkálás..

-..és mi lesz a csokival? - kérdezte megjuhászodva?
- Megkapod!
- ..és nem kapok ki?

Na most hazudjak vagy sem? A csokin kívül beígértem egy pofont is..
- Amiért bezártál, és nem engedtél ki, azért megérdemelsz egy pofont. De, ha mégis kiengedsz, akkor ahogy ígértem, kapsz érte egy tábla csokit.

Végül mégis ő engedett ki. Addig ügyeskedett. Addigra már előkerestem a konyhaszekrényben  jutalomnak is tartogatott csokoládét, és szinte lefőttem a gondolattól, hogy ha kint leszek, mit is tegyek? Megüssem, ne üssem? Akár így, akár úgy, a tekintélyemnek vége lesz.


Amikor végre kiszabadultam, Zozó már nem nevetett. Csak állt előttem, kicsit mintha zavarban lett volna..s ahogy meglátta a csokoládét, kikapta a kezemből és felkiáltott:
- Máskor is..!


2012.03.13.
Zsefy Zsanett

2012. márc. 12.

Dobban(t)ó idő...



Szív falára árnyak ülnek,
messze nyúló emlék-füzek,
'hol fakadtak, törzs már kérges,
megtartani ág sem képes.
Gondot gombol ki és vissza
orkán szele, s könnyét issza
feledésnek vályog háza,
ablak-szemén hályog máza.
Két kezével tépné széjjel,
felriasztja minden éjjel,
hol rontotta, hol hibája?
Cipzárt húzna visszájára.
De azt veri, - dobol benne,
hiányt szabdal lélegzetbe -,
ha most mindent újra írna,
ami elmúlt 'rá' nem sírna,
ma is hagyná hadd zubogjon,
érfalakban buborogjon,
nemesedjék, mint az óbor
aranyoz ki a hordóból.

Mind 'mi fakult lényegtelen.
A fény bennünk legyen jelen..



2012.03.12.
Zsefy Zsanett

2012. márc. 10.

Édesapámra emlékezve

 1925.01.31.-1997.03.10.
Heltai Jenő:
Apám


Egyszerű ember volt apám,
és nem hagyott semmit se rám,
se, pénzt, se nevet, se tanácsot,
legyen emléke mindig áldott.
Tűrte, hogy járjak szabadon,
sokszor de balga utamon,
örült, ha vakmerőn repültem,
és nem szidott, ha tétlen ültem.
Ha ijesztett a meredek,
kezemet megfogta. Szeretett.
A szíve egy volt a szívemmel,
mért nem lehettem olyan ember,
mint az apám?

Halk, szűkszavú volt és szerény,
a bánat fátyla volt szemén,
sok élőt, sok halottat gyászolt,
az élet néki pusztaság volt.
Száz keserűség pohara,
kegyetlen, izzó Szahara,
örök homok, kevés oázis,
sokat bántották. Én is, más is.
De sohasem panaszkodott,
férfi volt, bátor, bölcs, nyugodt.
A sok bajt elviselte mégis,
mért nem tanultam tűrni én is,
mint az apám?

Mikor az ideje letelt,
lázadozón nem feleselt,
meghalt, mikor meghalni kellett,
senki se állt az ágya mellett.
Én istenem, ha menni kell,
add, én is így mehessek el,
éjjel, sötétben, észrevétlen,
büszkén, magamban, ahogy éltem.
Mikor az élet menekül,
haljak meg én is egyedül,
egy vén díványra ráborulva,
és senkire se rászorulva,
mint az apám.
 az úton elfelé
....ha fájt a csend
hangodba öltöztettem a szobát
takaró volt a szó riasztó árnyon
s mint bársony  kúszott a falakról alá

rám terült féltőn

most szökik tétova léptekkel tovább
a visszhang sem fordul már felém
pedig még úgy babusgatnám


2011.08.19.
Zsefy Zsanett

2012. márc. 4.