http://youtu.be/syDfN1BTSMw
hatvanas évek fülébe sárga villamos csilingel
kócolt áramszedőjére ül kiismerhetetlen mosollyal a holnap
peronon vörös ajkú kalauznő lyukaszt jegyet
csengő kanócát rántva harsogja lépcsőkön kapaszkodjanak mehet
nyomában macskakövek közt sikongnak sínek
fapadon szerelmes szemekkel vállamnak dől
s hogy pirulok továbbidőz egy plátói sóhaj
csicsergő gyerekek hangjában karton ruhába öltözik a múlt
míg keserű mandula illatú éjfél vár hajnali lombsusogásra
a világ szíve is halkan dobban a folytatásban
mint érett gyümölcs terített ponyvára
ismétlődő évszakok peregnek megállás-nélküli emberöltő-képek
köztük sejlik én is ott vagyok valahol e folyton-születő nyüzsgésben
tétova jövő kosarában kihűlt csillagok fénye bújik fekete kérdőívek
de hiába rajzolom rájuk filccel a választ még körvonalakat sem láttat'
a majdanit meg sosem értem
2011.11.14.
Zsefy Zsanett
2 megjegyzés:
Jók voltak azok a villamosok: béke illatuk volt.
A vers? Diszharmóniát így kifejezni még nem láttam. Egyedi, csodaszép!
Úgy vagyok már én is, ahogy a nagyijaim ...voltak..
A régi idők momentumai mélyebbek és hamarabb előbuknak, mint a tegnapiak..és tényleg szebbek..egyre szebbek..ami keserű volt, az olyan elhanyagolható, hogy nem is érdemes rá időt vesztegetni.
Megjegyzés küldése