EMLÉKŐRZŐ



AZ EMLÉKEZÉS OLDALA..

Maradtam volna még.. 

                                                                                        


Október van, amikor ezt az oldalt nyitom. 
Kint még süt a nap. Itt-ott virágszirmokat rezzent a szél. De a falevelek már fáradtan várják sorsukat, hogy megpihenhessenek összebújva a park avarköpenyén.

Elmúlást dalolnak a kémények. Füstöt kottáznak a kályhák a házak fölé. Télbe szenderedik lassan a természet, ahogy elalszik sokakban a remény ...

Legyen ez az oldal azoké, akiket ismertem, ismertünk, és szerettünk, mint Alkotót: Költőt, Írót, Festőt!

Néhány írásukkal emlékezzünk rájuk azután is, hogy akiket itt találsz, már mind nyugovóra tértek..!
Az időrendiséget ne keresd, Kedves Olvasó, sem a dátumokat! Lesznek utalások esetleg, ki hol volt Szerzőtársam, egy-egy link is,  hol olvashatsz még más művet tőlük. A teljesség igénye nélkül, de tiszta szívvel gyűjtöm ide mind. Emlékezz velem! Nekik pedig könnyű álmuk legyen! Emléküket  megőrizzük!
***

***
Maradtam volna még
Emlékszel?

Sütött a Nap.
Kit érdekelt akkor az évszak.
A krematórium füstje békésen szállt.
Elköszönt egy lélek,
bókolt bokor, virág.
Feketében ácsorogtatok,
lassan nőtt égig a sírhalom.
A szél pisszenni sem mert,
az idő madárdaltalan hevert.
Hosszú volt az út.
                                  
(Míg követtél lábad sokszor megrogyott.)
                  Nekem sem könnyű itt a Mennyben. Nélküled.        

                De jó lenne néha egy kis halálszünet!         

2011.10.14.
Zsefy Zsanett
****************************************

Búcsú Koczeth László - Tövistől  (1952.10.22. - 2013.09.09.)
Álljanak itt mementóul Tövis bemutatkozó sorai, minden komment nélkül
(Megosztotta a Facebook oldalán: Koczeth Virág)
Nevem: Tövis

Amikor haldokolva feküdtem a kórházi ágyon, feleségem behozott egy kertünkben termett rózsát.
Arról a bokorról származott, amelyik ablakunk alatt díszlett, és amelyet a legjobban szerettem.
Pink színű, éppen nyíló bimbójú, finom illatú, szúrós szárú rózsa volt. Egy vizespohárba tette az ágyam mellé.
Egyszer mikor együtt csodáltuk szépségét, azt találtam mondani Zsókának, hogy nem szeretem, ha a rózsát megfosztják töviseitől, hiszen azzal védi magát a külvilág pusztító hatásaitól, és hozzátartozik szépségéhez.
Mi emberek is csak hibáinkkal együtt lehetünk szépek, még ha azt olykor sokféle okból, erősen titkoljuk is. Megtehetjük, ha nem látható, kézenfekvő az, amit magunkról igaztalanul, hiúságból, vagy érdekből állítunk.
Mint minden természeti lénynek, a rózsának is joga van védekeznie.
Ő ezt őszintén láthatóan teszi, tövisekkel körülvédve magát.
A természet nem hazudik, nyílt és mindig igazat mond.
Egy tiszta pillanatomban láttam, hogy Zsóka nincs mellettem. Kiment a kórteremből.
Kivettem a rózsát a pohárból és magamhoz szorítva, szívtam magamba, bódító, de mégis erőt adó illatát.
Valószínű elaludhattam, mert mikor újra felnyitottam a szemem, feleségem bontogatta ki vérző tenyeremből az erősen szorongatott virágot.
Most is érzem sós könnyeivel keveredett csókját, ami után az ajtóból sokszor visszatekingetve, erőltetett mosollyal búcsúzott.
Amikor őt temettük, a lemenő júniusi nap fényében egy tengelic énekelt, a természet búcsúját mondva, csodálatosan, a ravatalozó szélén.
A papunk nem tudta hosszú percekig elkezdeni a gyászbeszédet.
Nyolc éve éltem túl halálom, Zsóka két éve vár rám odaát.
2003 óta írok.

/2005/
Verseit, írásait, hangfelvételeit megtalálod Facebook oldalán, az Allegória Irodalmi-, Művészeti- és Közösségi Portálon, a Héttoronyban és még sok helyen.
**********************************************************

Búcsú Jolikától

A facebookon értesültem, és értesültünk már néhányan arról a megrendítő hírről, hogy Lengyel Joli,
akit a Héttoronyban is sokan szerettünk, néhány versén keresztül ismertünk/megismerhettünk, elhunyt. 
Hirtelen jött halála villámcsapásként érte barátait, ismerőseit. Február 24-én még feltette a Facebookra
Gyermekének készített videóját és este még kommentelte is ...
http://youtu.be/gfj3Wq_5u9A



Azután csend..majd február 27-én, szerdán este a facebookon olvastam a szomorú hírt..
Nyugodj Békében Drága Jolika! Emléked megőrízzük.

Álljon itt búcsúzóul a honlapjáról egy, a Toronyban is megjelent verse, és egy versének linkje :

Végső búcsú
*
Eltûnt az út 
 
 
Szél üvöltse gondolatom,
igaztalan a világ.
Érzéseim tépett virág,
fátyol borul most bánatomra,
világom ködbe fonja.
Nem látom már a csillagokat,
az éj sötétlő leple alatt
eltűnt az út;
nem vár a végén más,
magányomban
egyedül maradtam.
Kezem nem fogja féltőn,
nem véd vad viharban
senki, senki már.
Megyek vakon
idegen tájakon,
szellemjárta puszták,
mint végeláthatatlan idő.
A feszület alatt leroskadok,
fejemre töviskoszorút dobjatok!


Lengyel Jolán - 2006-02-18      
                                                                                                        (Eltávozott: 2013. február)

Weboldala: http://joli.extra.hu/
 **********************************************************








Napok
2010. március 2.
Nagyajtai Kovács Zsolt



       Ma még jó, mert van tán holnapom,
        De holnap, ugyanezt, ismét elmondhatom?

        Kórházban fekszem, szivacsmatracon,
        Borítja lepedő, mely szolgál majd
        Szemfedőként arcomon.
        Dolgom volna, be nem fejezhetem,
        Holnap siratom félbemaradt életem.
        Tegnap volt nevem, min szólított doktorom,
        Holnap „exit” jel marad a kórlapon.
 
        Ott már nincs reményem, jelen a tegnapom,
        Már mondhatom, végtelenbe veszett az összes holnapom.
 
 
 http://7torony.hu/content.php?c=29176
(Elment 2011. október 04.)


Nagyajtai Kovács Zsolt


Levélféle Apámhoz
2010. november 28.

    Régen találkoztunk, Édesapám.
    Tudom, hiányzott nekem is, neked is, hogy sokáig nem jártam feléd… Még a nyár elején, június havának
huszonnegyedik napján találkoztunk, amikor a harminchetedik évfordulója volt annak, hogy békét, nyugalmat találtál.
Akkor beszélgettünk utoljára egy jót, azóta – bár minden nap gondolatban meglátogatlak – nemigen volt rá alkalom, sem idő. Hogy mondod? Az időre nem illik hivatkozni? Igen, azt hiszem, megint csak igazad van, mint mindig. Annyi ideje mindig kell legyen az embernek, hogy a szeretteihez elmenjen. Szégyellem is magam érte, hidd el… Azóta eltelt a halottak napja is, és akkor kinn voltam nálad, de egyszer, régen megbeszéltük – emlékszel? Persze, hogy emlékszel -, hogy aznap éppen csak jövök, egy percet itt maradok, és megyek is tovább. Azon a napon nem lehet beszélgetni, ezrek jönnek a temetőbe, sokan nem is hozzátartozókhoz, csak megnézni, kinek a sírja marad virág nélkül, s ebből máris világraszóló pletykákat gyártanak. Egyetértünk, Apám, rossz irányba változnak az emberek. Néha magam sem tudom, el tudok-e még igazodni közöttük. De azt hiszem, addig, ameddig a te tanácsod szerint élek – Légy mindig őszinte, fiam! –, addig nagy baj nem érhet. Legfeljebb az őszinteségemért, de azt meg már megszoktam.

    A legutóbbi, kora nyári beszélgetésünk mindössze inkább amolyan alapkérdésekből állt, amelyekben érdeklődtél, hogy érzem magam, hogyan élek. Akkor azt feleltem, jól vagyok, köszönöm. Aztán, azóta történt egy és más. Nem, nem, még mindig egyedül lakom, ez – azt hiszem – így is marad már. Ámde volt egy rövid időszak, amikor igencsak közel éreztem a veled való találkozás örömét és idejét, de az orvosok most még adtak egy-két év haladékot nekem.

(Csak azt a nyavalyás cigarettát tudnám elhagyni.) Kell is, mert rendbe akarom szedni a dolgaimat…    
    Légy mindig őszinte mindenkivel, fiam! Ezt adtad nekem útravalóul, és én ezt megfogadtam eddig mindig az
életemben. Egyetlen egyszer nem fogadtam meg a tanácsodat, és ezért most keservesen fizetek. Emlékszem, egyszer azt is mondtad nekem, hogy az életet kölcsönbe kapjuk, azt vissza is kell adnunk. S a kölcsön díja mindig attól függ, hogy hogyan sáfárkodunk az életünkkel, hogyan éljük azt, hogyan viselkedünk az emberekkel szemben. Ha hibázunk, akkor néha nagyon sokat kell fizetni.

    Most hibáztam, Édesapám. Egyetlen ügyben hazudtam, és nemrégen fény derült rá. Olyan emberrel szemben nem voltam őszinte, akit pedig a világon mindenkinél jobban szeretek, és tudom, hogy ő is szeret engem. Nagyon megbántottam, és nem mentség az sem, hogy csakis azért tettem, hogy őt meg ne sértsem. Mit tennél, Apám, az én helyemben? Hogyan oldjam meg, hogyan hívjam vissza őt magamhoz?

    Most azt mondod, tudsz róla. Ti, ott fönn, mindenről tudtok… Gondoltam én, éreztem a legelső napon az apai korholást, szégyelltem is magam nagyon, furdalt a lelkiismeret azért, mert megszegtem az Apámnak tett fogadalmamat. Mit tegyek hát, Édesapám?

    Igen, azt gondolom, igazad van. Utólag csak egyféleképpen lehet helyrehozni, úgy, hogy mindent (mindent!)
őszintén elmondok neki. Hiszem, hogy megbocsájt. Te is azt hiszed? Akkor egy a hitünk még mindig. Nem szólsz többet, azt mondod. Talán nem is kell, hiszen mindent elmondtál, amit tanácsként adhattál nekem. Megfogadom, így fogok cselekedni. És ezután is mindig így fogok cselekedni.

    Tudom, hogy az unokáid is jártak erre november elsején, családjukkal. El kell nekik nézned azt, hogy ritkán tudnak hozzád látogatóba jönni, de biztosan tudod, hogy nekik, fiataloknak tényleg nagyon kevés szabadidejük van.

    Ígérem, én sűrűbben erre járok majd. Remélem, mire karácsonykor eljövök hozzád, akkor már sokkal boldogabb hírekkel érkezem. Szoríts értem…

    Köszönöm a jótanácsot, Édesapám.

    Köszönöm, hogy ott, fönt is vigyázol rám, és segítesz.

    Isten áldjon érte.

*********************************************************
Szabó László Dénes - lacabo - Poetes adatlapjáról:

Ha eszembe jut valami, leírom. Ha nem, akkor is. (Bár ez utóbbit csak magamnak, hátha eszembe jut róla valami...)
Az idő egyébként véges, de az ÉN az időben végtelen.

"Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szagú hangaszálak
Én várlak téged, tudhatod."
(Apollinaire)

Szabó László Dénes
Őszirózsák



Egy sírban nagyszülők s anyám -
Összesimul a csendjük,
Azon a messzi éjszakán,
Hol már békére lelt talán
Megfáradt lelkük.

Aranyszín őszi avaron
Csendesek most a léptek -
Pár lehulló virágszirom
Október végi alkonyon,
S szelíd-halk fények.

A lombok közt az őszi Nap
Márványfejfákra réved,
S a múltba szálló gondolat,
Simogatva a hantokat,
Velük beszélget.

Térden ringattak egykoron,
Tanítottak szeretni -
Múltba süllyedt szép otthonom,
Mit tőlük kaptam, nem tudom
Sosem feledni.

S nem tudom megfáradt kezük
Simítását az arcon,
Meséiket, s hogy életük
Arról szólt, hogy a gyermekük
Ember maradjon.

Október végi sírokon
Imbolygó gyertyafények
Lobogják, kikkel egykoron
Együtt merengtünk álmokon,
Itt, velünk élnek.

S most, amikor a túlvilág
Csendes útjait róják,
Róluk szóljon minden virág,
Sírjuk melletti halk imák,
S az őszirózsák.
     Szabó László Dénes

Beküldte: lacabo

(Elment 2011. október 10.)




Holnapi csend
(Szabó László Dénes)

Várod a holnapi csendet -
Szürke a maszk, sose félj!
Innen az éj nem ereszthet,
Már ne remélj, ne remélj!

Foglya a holnapi mának,
Tegnapod visszaköszön -
Sablon a szemnek, a szájnak,
Megváltás már sose jön!

Vad zivatarba, ha kattan,
Zörren a néma bilincs,
Látod az égi viharban:
Virradat nincs, soha nincs!

Hogyha eladtad a lelked
Ámító, szép szavakért,
Álmodnak már megüzented,
Hogy ne remélj, ne remélj!

***

Ámde a holnapi csendben
Régi barát, ha köszön,
Vad, jeges éj-idegenben
Rád tör a néma öröm.

Hogyha feléd keze nyújtva,
Vár ma a régi barát,
Megleled, újra tanulva
Istened ősi szavát!

Botlik az ember, a béna,
Persze, a lét peremén,
Ámde segíti, ha néha
Mély szakadék tetején,

Kulcsol a kéz, beleadva
Támogatón az erőt -
Élhet az ember, akarva
Mégis a célt, a jövőt.
   
http://www.poet.hu/vers/55152 


A vén hobó
(Szabó László Dénes)
(Egy elkallódott nemzedék fejfájára) 

Ballag az éjben a vén hobó,
Hívja a Hold utitársnak,
Szürke szakállán landol a hó,
Szürke szemében alázat.

Évtizedekben fárad a láb,
Lankad a szív keresése -
Add fel, öreg, sose járd tovább,
Itt van utadnak a vége!

Járod utad, rá nem találhatsz,
Végén nincs semmi, de semmi -
Add fel a harcodat, itt maradsz!
Már innen nincs hova menni.

Lába tovább viszi vén hobót,
S szíve parancsa, az éjben,
Tudja a célt és tudja a szót -
El sosem érheti mégsem.

Roggyan a lába, dobban a szív
Egyet a néma határnak -
Érzi a vén már, hogy tovahív,
Hogy tovahívnak az árnyak.

Hóba rogyott ez a vén hobó,
Éjbe zuhant utazása -
Várja az égben az ott lakó
Sok-sok ezer utitársa.

Vitte a lába, bár meg nem állt,
Itt van az útnak a vége,
És a szivére ma rátalált
Álma, a halkszavu béke.

Űzte a vágya, a belső láz,
Ment-ment, kutatott amig élt -
S bár soha semmire nem talált,
Most végül a célba is ért.

     http://www.poet.hu/vers/54767


*********************************************************
 
TheErmienigma - Szűcs István: Mondj egy mesét -videó
szucs istvan képe
ÉN
(Szűcs István) 

Öntörvényű vagyok, és nagyon makacs
Szél iránt nem hajlok, lelkem akár a vas
Versengni mással én bíz sosem fogok
Ha nincs mit elmondanom, akkor hát hallgatok
Kimondok én akármit, amin csak jár eszem
Sosem törődök azzal, ha véle vétkezem
Kit érdekelne már az, hogy más nagyobbra nőtt :
Annál legyek csupán jobb, mint voltam azelőtt ! 

(2009-04-18) 

NEKTEK – TŐLEM
(Szűcs István) 

Nem tud helyettem senki élni,
és nem fog más meghalni sem.
Magamnak kell végigcsinálni .
Ne bántson hát, hogy létezem ! 

(2010-12-28)

Szűcs István
Elmegyek én innen


Elmegyek én innen, megyek vándorútra.
Veszem köpönyegem, vállamon tarisznya.
Vissza sem nézek majd kis falum tornyára,
ne is lássam többé, hol van babám háza.

Hosszú lesz az utam, messzire kell mennem,
keserves bánatom amíg elfelejtem.
Elhagyott e rózsám, jaj én szegény árva.
El kell innen mennem, el a nagyvilágba.

Minden nehéz léptem távolabb visz tőle,
mégis itt van vélem, itt van mindörökre.
Bárhová is megyek, vigaszt nem találok.
Az ő emlékével mindig együtt járok.

   
http://www.poet.hu/vers/73407

(Elment 2011. október 10.)

    
Szűcs István
Ha itt az ősz 2


A dombtetőre lép az ősz.
Lenéz, kicsit még megpihen.
Leballag mélán, mint a csősz
avart kavarva mentiben.

Halk szellő kél a nyomdokán,
Zsongó, bús dallamot susog.
Egy kis rigó a szilvafán
átvette már a dallamot.

Borongós kedvvel felzokog
az ég is. Szíve meghasad.
Talán örökké sírni fog.
Temetni kell a szép nyarat.
 
A parton ülve
Szűcs István

A parton ülve olvasom
mit írt megint a szél nekem
a felrótt ákom-bákomon,
mivel tele a partföveny.

Talán jövendő sorsomat,
vagy épp a tűnő múlt üzen.
Mit elmosott a lenge hab,
az is fontos tán még nekem.

Néhány mélységes bölcselet.
Az is lehet, hogy vicc csupán.
Szeszélyes kézzel elvetett
sorok a partfal homlokán.

Egy ágdarabbal felrovom
mit írásáról gondolok.
Ennyi csupán a válaszom:
- Köszi! Én most még itt vagyok!


http://www.poet.hu/vers/69820

ZÁPORESŐ
(Szűcs István)
 
Rekedt nagy csattanással
az ég most megszakadt.
Villám cikázik által
a síró ég alatt.
   
Remegve, félve néztem
amíg a menny dörög,
talán sárkány jön éppen
a rút felhők mögött.

Eső veri a bőröm,
lehunyom két szemem,
lemossa tán a bűnöm,
csupaszra vetkezem.

Váratlanul, ahogy jött,
oly gyorsan áll tovább.
Pár búcsúcsepp csöpörgött,
aztán az is elállt.

Magamra felcibálom
átázott ingemet.
Alant a láthatáron
szivárványcsík dereng.


      (2011-07-13)
http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/15952

 
KINCS
(Szűcs István)
2010, június 27.

Lelkem valója színarany !
Nem fogja rozsda, semmi folt !
Nem széfben őrizem magam,
szétosztom mind, amennyi volt !

Amennyi jut, azt megkapod !
Kevés talán, de ennyi van.
És néha arra gondolok,
föléli más majd hasznosan.

De mégsem lennék Harpagon,
vigyék csak bátran mindenem !
Ha vissza már sosem kapom,
mégis csak több lesz énnekem !


(2010-06-27)
http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/11179


SÍRKÖVEMRE
  (Szűcs István)

Sirassátok meg jó urak !
Most már örökre elmarad ,
ki mindig azon dolgozott :
boldog legyen az asszonyod !

Sokat tett bíz’ ő értetek !
Lett is tinéktek sok gyerek.
Nem volt munkája másnak ott,
hol ő veti a vadzabot !

Gondoljon hát rá szívetek,
egy mécsest érte gyújtva meg !
Nagy lélek nyugszik itt bizony.
Sok nő marad már parlagon !

  (2011-01-27)

http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/13989


*********************************************************

 Geisz László - Venyige
Én nem tudom
Én nem tudom, hogy mit susog az erdő,
és éjszakánként, hogy alszik a rét,
csak azt tudom, hogy egyszer talán eljő,
és véget ér e méla földi lét.

Én nem tudom, de biztosan van válasz,
miért élnek a Földön emberek,
de gondolom a felelet talán az:
szeressük egymást, ameddig lehet.

Én nem tudom, miért kísért rémálom,
miért nem lelhetem nyugalmamat,
de úgy érzem, hogy a kanosszát járom,
más embereknek bűnei miatt.
Geisz László
(Elment: 2011. február)

Visszaszámlálás
(Geisz László)
Sohasem féltem
attól, hogy egyszer rám talál.
Tükörbe néztem,
s a halál nézett vissza rám.
Készülj az útra!
Kaphatsz rá néhány percet.
Jöhetsz velem,
hisz’ már kiérdemelted.

Nincs mit sajnálnod,
mit ért néked e földi lét?
Nem kell már várnod,
hogy végre egyszer célhoz érj.
Semmit sem hozhatsz
odaátra magaddal.
Hagytál nyomot?
Nem lehetsz biztos abban.

Ott túl tán vár rám
egy sokkal szebb és jobb világ.
Elhunyt rokonok
s nemrég elhunyt Csetresz cicám.
Most ér végére
e földi kóborlásom.
Szeretteim,
már csak őket sajnálom. 
Geisz László
(Sopron, 2011. január 25.)

 
Elmúlás 
(Geisz László)
Geisz László


Mint egy sudár szép fa,
kit tőből kitéptek,
vagy szeplőtelen szűz,
ki nem vétett vétket.
Forgószél tépázott
rideg éjszakákon,
mint magányos bárkát
tartott fogva zátony.
Kialudt tűzhányó,
szebb időket látott.
El fogják feledni,
hogy egy fa is állt ott!



Én itt vagyok, neked 
(Geisz László )
venyige, 2010, augusztus 13.

Én itt vagyok neked,
ha kéred itt legyek,
én itt vagyok veled,
ha ez erőt ad neked.

Én nem vagyok próféta,
csak egy porszem vagyok,
de itt vagyok, ha kéred,
ha kéred, itt vagyok.

Semmit sem kérhetek,
hisz’ nincs mit, adhatok,
de akarom, hogy tudjad,
neked én itt vagyok!

Én itt vagyok neked,
hallgatom bánatod,
s mert itt vagyok veled,
nekem elmondhatod.

S ha nem kéred, hogy itt legyek,
egy szavadba kerül,
akkor tudomásul veszem:
itt vagyok, egyedül.

http://origo-haz.hu/cinke/cinke/node/11805


****************************************************

Hozsváth Antal - Erdey
Largo assai

Erdey - 2010.12.15.







Őszvégi varjas fák közt
vén vándor mendegél
egy elfáradt rongy a kabátja
fagyot süvít a szél
nyomában sír a pusztulás
temetni jő az elmúlás
őszvégi varjas fák közt
csak ő jár, senki más

*******************************************

 Egy kisbagoly

Bagolyka /Szabó Csilla Judit/ emlékére - ismeretlenül



Lement a nap. Bealkonyult.
A kertben a fán egy kis bagoly. 
Éhes vagy ugye kedvesem?
A mező rád vár, s a kék hegyek!

Borzolja tollát téli szél,
hangját nem hallom, nem beszél.
Nagyokat pislog, mint gyertyafény,
okos szemében versfüzér.

Csak néz rám, mintha bűvölne,
s mondaná nem Hozzá
készültem..
Repülni vágytam még soká',
de el kell már mennem, nincs tovább.


Egy pillanat volt, hogy messze szállt.
Tán vadászni hívta erdő, határ.
Hiába várom nap mint nap,
- könnyes szemekkel - nem virrad.

Egy szemvillanás, s már ott se volt.
Ostobán bámult a rideg Hold.
Reggel egy rezgő tollpihe
szállt el a fáról a semmibe.

   Zsefy Zsanett
  2010. január 14.
   
                     
Az alkotó hozzáfűzése: 
"Gyászhír - Meghalt Bagolyka
2010-01-13"

„…A Közkincs jeles alkotója Bagolyka (Szabó Csilla Judit) hosszú betegeskedés után meghalt.
Temetése jan. 21-én du. 2-kor lesz a fiumei úti temetőben.”
Bagolyka versei 
**********************************************

 Zsefy Zsanett: Fogyó idő 
Szerzőtársak emlékére
szél zizzen halkan a kopár parkban
két száraz levélen 'hogy megpihen
erezett utak pókhálójában
lépteim nyomán enyészet liheg

fáradtan kúsznak emlékfalakra
dérlepte percek árnyékai
pillanat-örvény ringlispíljében
félve fogódznak vágyálmaim

tavaszi felhő oszlatja gondját
Nap ölén nyíló fényseregnek
elébe omló szivárványszoknyán
hét színe pompázik kertjeimnek

elhaló hangom beléd takarja
sorokba rajzolt életemet
terheim burkát nem tépi széjjel
csak elviszi némán egy új kikelet

 Fotó szárm.helye: nefeledjuk.blog.hu



 a költő halála 


Orgonasípok dallamára
díszsortűz nem robban bele a tájba,

a déli harangszó sem érte szól.

(Tán halkan mormol imát az olvasó)


Földi létünk tüze és virága

egymás mellett megfér csendesen:
egyik hév,
másik szelíd alázat,
a Költő tudja, mikor melyik legyen.

Az utolsó tűzvirág
szirmain nem verssor éled,
a kijátszhatatlan másvilág lángja az,
mi porhüvelyt sem hagy e hálátlan földi létnek,

de az utókornak Ő mégis örök marad.                                          
                                        

Zsefy Zsanett