2012. júl. 31.

Fecskék terhe




...és persze vannak fájdalmak és poklok,
hol Radnóti járt, maradtak foltok,
sárgák vagy vérvörös hegyek,
elhaló sikolyok, lázas fellegek.

...és voltak fények, 
miket sosem láttam,
szemekben gyúltak,
most lentről vigyáznak,

míg csúcsra járatnánk a Napot,
felejtjük, még szunnyadnak a magok.

...és mintha kalapácsra vernénk a szeget,
hiába a szó, ha mindenről lepereg,
csodálkozunk, hogy kalapunk
fejünkön nem marad,
leüti irigység, sunyiság, dölyf, harag.

...és persze most is fájnak,
és úgy érzed, pokol,
hogy hiába amit érted, értem,
az egész kirakat vagy akol,
ahol a fecskék is elhagyják fészküket,
- inkább délre húznak -.
...és elviszik a szíved.


2012.07.31.
Zsefy Zsanett

http://youtu.be/J_zpvH36ulM 

Szóra töltve


Ha fegyvert adnál kezembe
- szónál
erősebb nem lenne -,
csontkemény szívekbe fúrnám,
üres agyakba gyúrnám,
hogy alakot öltsön az amorf,
 - de nem mindegy embert vagy pajort -. 

Mozduljon valami belül,
ne gyűlöljön, ami hevül, 

ne akol legyen a telt-ház,
üresen ásítson fegyház,
s ne féreg rágja még csontom,

ha elásom magam a gondom.


2012.07.31.
Zsefy Zsanett

2012. júl. 30.

Korai epilógus

Szeress a fényben,
jeges sötétben,
a földön
s, ha már
nem vagyok.
Kihunyt parázsban,
egy apró ráncban,
homlokod mögött
bent lakom.

Minden szigetnek,
folyónak, hegynek,
földje s a partja
én vagyok.
Csendes magányban,
tömegben, lázban,
de mosolyodban is
ott bújok.

Szeretlek fényben,
jeges sötétben,
a földön
s, ha már
nem vagyok.
A lét csupán álca,
törékeny pálca,
mi Isten kezében
kihajthatott.

*

Fotó: Facebookról
*
2012.07.30-31.
Zsefy Zsanett
 
 

Fiunk, Péter - 07.31.

Visszakézből..



Zsebre rakom mindazt amit kaptam:
vajon miért vagyok így magamnak,
olyannak, kit sosem értenél meg,
megismerni miért engednélek?

Barátaim nem bántanak szóval,
sem ököllel nem törnek ajtómnak,
nem sugallják: jaj mit titkol ez itt,
valami van, amiért más megint!?

Hátsó szándék, vagy pusztán kis malőr?
Lyukas zsebbe tele hócipőből...?
Egyik üres, a másik meg csurig.
Egyik se jó.Valaki mást butíts...




2012.07.16.

Pőrére vetkőzve



Én egy vagyok a sok közül, 
nem jobb s nem kevesebb. 
Mi embernek megadatik
rajtam is felleled. 
A test csak foszló háncs,
de lefejtheti a szeretet, 
s pőrén maradnak, mint az esték, 
a kusza jelerek.
Ám koronáig hordják, 
mit lelkem rejteget,
s ha előtörnek, mint a fecskék,
átfestik a zord eget.


2012.07.30.
Zsefy Zsanett

...gondolatpihe...


 A tudással egy szitát próbálok megtölteni, a humorral a bánatot leplezni, s a lelkiekkel a szeretetéhségedet csillapítom, hogy azt érezd, nem vagy egyedül a koplalásban.

2012.07.30.
Zsefy Zs. 

A fotót a Facebookon találtam.

Addig élünk



...hát addig élünk, ameddig.
Mit mondjak? Üsse kő! 
Csak a szívem ne ugrálna úgy,
mint egy vízre dobott kő!
..hát addig élünk, ameddig. 
Csak az legyen kerek! 
Ne laposan kússzon  el,
csak csendben, édesen!
...hát addig élünk, ameddig. 
Csak tartson még soká! 
Az angyaloktól kérek majd
kis toleranciát...


2009.11.18.
Zsefy Zsanett

Addig mondd el!





Addig mondd el, amíg lehet,
míg szód betapaszthatja a sebet,
míg rezdül valami legbelül,
amíg simogatásodra a lélek csendesül.
 
Addig mondd el, amíg lehet,
amíg az ég öleli a  hegyet,
míg igaznak érzed szavad,
míg nem zárja be rozsdás lakat.

Addig mondd el, amíg lehet,
amíg nem az értelem vezet,
míg a fáj is őszintén pereg,
míg foghatod az áldott kezet.
 
Addig mondd el, amíg lehet,
míg érzed, hogy még szeretsz,
míg az alkony új hajnalt jelez,
amíg nem késő, amíg lehet...


 
 

2010.02.21.-2012.07.30.

Zsefy Zsanett

Betoppant hozzám

A kedvem ma oly' csuda jó,
- mondták is már nekem -,
elég volt a sok borús szó,
én nem vagyok ilyen.

Betoppant hozzám a mosoly,
hamar foglyává tett,
nem enged engem egyhamar,
ma én vagyok kegyelt.

Ez édes börtön, s jó vigasz,
adhatok bárkinek,
megosztom én, ha kell, ha nem,
megmarad mind nekem.

2009.10.22.
Zsefy Zsanett
 

2012. júl. 29.

Érdemes megtekinteni: 2000 éves felhőkarcolók

A cikket eredeti - származási -  helyén itt tekintheted meg:
Kétezer éves felhőkarcolók..(?)
kisebb normál nagyobb

Képeken az elképesztő építmények

Shibam olyan látványt nyújt, hogy a legtöbben nem is hisznek a szemüknek.
Szerző: Debreceni Andi
Forrás: Femina.hu
2012.07.29.


Jogosan hihetnéd, hogy a felhőkarcoló ötlete a 20. században élő építészek fejéből pattant ki, ám a valóság az, hogy a jemeni Shibam városában már több évszázaddal ezelőtt felépítették az első - mai szóval élve - toronyházakat. Nézd meg az ötszáz bizarr építményt, mely komoly életkora ellenére még mindig stabilan nyújtózkodik az ég felé!


A vályogból készült épületek 5-11 emelet magasak - némelyik 50 méter is megvan -, a korabeli technikát tekintve nem lehetett egyszerű felépíteni őket.


A várost azért építették, hogy az itt élők ne legyenek a beduin támadások áldozatai, nem véletlen, hogy ilyen magasra húzták fel őket.


Mivel az erózió és persze az esőzések Shibamot sem kímélik, folyamatosan meg kell erősíteni az épületeket.


Az épületek fából készült támasztószerkezetei, padlója, valamint az ablakok is hamar tönkremennek, 10-15 évenként renoválásra szorulnak.

 

Shibam városa 1984-ben került fel az UNESCO Világörökség listájára, mind a jemeni kormány, mind a nemzetközi szervezetek rengeteg pénzt fektetnek a fenntartásába.


A sivatag kellős közepén álló Shibamot egyes adatok szerint az időszámítás kezdete környékén építették, más történelmi leletek szerint azonban csak a 3. században.


A körülbelül nyolcezer főt számláló város Hadramut régióban fekszik, amely Jemen középső területén található.


Ifjabb Sibám Búri Hárisz bin Szabá király volt az, akiről elnevezték a várost.


Közlemény a Közlemény1 okán

Nyaralásomat megszakítva visszatértem a régi kerékvágásba. (Lehet, csak lábnyomról kellene beszélnem, mert a négy keréknek híre-hamva sincs...)

Hirtelen elhatározásom oka: Csak nem adom meg azt az örömöt a páromnak, hogy ismét az orrom alá dörzsölje: 
- Ne panaszkodj asszony! Az idén is voltunk nyaralni. Igaz, megint itt-hun(?) ... a harmadikon..., de így legalább nem érhetett semmiféle - még nem ismert, kellemetlen - meglepetés...


2012.07.29.

Már vártalak..




http://youtu.be/1VPwLXnNhaI


mint csengő kézérintésre,
ahogy kilincs 
a rég ismert fogást.

Mint hűs esővízre 
a kitépett vadvirág.

Vártalak, 
te felejtett mozdulatokat
idéző emlékezés.

S, hogy mennyire?

Minek beszéljek,
ha karomban ott van még 
az az ismerős ölelés.


2012.07.29.
Zsefy Zsanett


http://youtu.be/LtFEBwXX3pY

Családi pörkölt nokedlivel


Recept

Hozzávalók:

egy házaspár
egy adag fifika

Elkészítése:

Végy egy 1972-es évjáratú házassági anyakönyvi kivonatot! Sose lobogtasd, csak tartsd diszkréten szem előtt!

Ügyelj, hogy meg ne perzselődjön sem a napvilágnál, sem az éj leple alatt bekúszó  féltékenység parazsán!

Néhányszor forgasd meg!
Ügyesen,
 - hogy a párod dicséretnek vegye azt a pillanatot amikor végleg elment az esze,hogy téged választott  -
add hozzá az élet sava-borsát!

A csípős hagymára fogd rá, ha könnyezel!

Az "ugye, örökké szeretni fogsz" költői kérdés mellőzendő, mert ha túladagolod, az egész megkeseredik.
Majd finom - ízletes - hasonlatokkal puhítsd tovább! (Pl. imádlak, mint a pörköltöt, ha teleszaggattad nokedlivel).

Végül tálald sejtelmes pőre bőrben, - évjáratodtól függően -, díszkivilágítás mellett, vagy csonkig égett gyertyafényben!



 2012.07.29.
 Zsefy Zsanett
    


Közlemény...


 

 
 Ezúton jelzem minden Kedves Ismerősömnek, hogy rendes évi szabadságomat - örökké izgalmas környezetben, otthonunkban - megkezdtem. Ez idő alatt, ha nem teszek fel írásokat, annak az egyik oka: olyan csapnivaló, hogy nem merem, a másik: a múzsám is elment nyaralni melegebb éghajlatra.
2012.07.29.

2012. júl. 28.

Tinik álma


Amolyan szombat délutáni hangulat úszott a város felett.
Az emberek egy része még a Nagyerdei strandon sütkérezett, vagy otthonában a táskarádiója kereső gombját tekergette valami vidám magyar nótát keresve. Az Apolló és a Víg mozi is dugig volt, - mint minden hétvégén - a délutáni és esti vetítéseken. (Kevés ember ülhetett még akkor a tévé képernyője elé. Az még  úri dolognak számított.)

A kánikulai hőség még váratott magára, de igazi június eleji napfényes délután volt. A városból a Nagyerdő felé vezető út mindkét oldalán hatalmas, öreg hársfák bódították a sétáló embereket. Illatukkal körül lengték a villamossíneket, az úttesttől tisztes távolban, titokzatosan, s egyben elutasítóan megbúvó öregedő családi házakat, elegáns villákat.
Ha enyhe szellő fújt még jutott a szomszédos utcáknak is, de nagyobb szél már kisöpörte a csodás illatot.

A hétköznapi rohanásnak nyoma se volt.

Csinosan öltözött fiatalok andalogtak egymást átölelve, világgá kürtölve érzéseiket. Gyerekek röpködtek szüleik körül a Vidám Parkban kikunyerált lufikkal, plüss állatokkal, vagy éppen a nagyadagos fagylaltjukat próbálták eltüntetni, mielőtt a Nap könyörtelenül elolvasztotta volna azokat.

Idős párok csoszogtak, bandukoltak. Némelyek botra támaszkodva, élvezték, amit még a természet adhatott nekik. A madárcsicsergést, a virágok körül sürgölődő méhek zümmögését, rácsodálkoztak a járdát szegélyező bokrok rejtekéből elő-előbukkanó, hangoskodó verebekre, a frissen nyírt füvön éppen csemegéjét fogyasztó feketerigóra. Régi ismerősök mosolyát keresték, kedves köszönésüket, "- Hogy tetszik lenni, de jó, hogy látom” – udvarias, olykor közhelyes szavaikat, és magukba zárták azokat, félretéve rosszabb napokra.

A két tini lány csinos ruhába kiöltözve, tűsarkú cipőben tipegett a Nagyerdőről hazafelé. Vidámak voltak, nevetgéltek. Milyen is legyen egy már nem gyerek, szeptembertől pedig igazi gimnazista lány? Nyolc évig jártak egy iskolába, de csak a felsőben lettek igazi barátnők. Addigra ismerték meg igazán egymást. Azóta elválaszthatatlanok. A gondolataik is egy rugóra járnak.
Boldogok voltak, mert végre igazi nagylánynak érezhették magukat. Nem szegte kedvüket az sem, hogy nem egy suliba fognak járni. Attól ők még barátok maradnak.

Sétáltak gondtalanul és csak egy valami izgatta őket. Végre találni egy igazi fiút!
Ez abban az időben, - a hatvanas években - nem is volt könnyű feladat. Főleg nem, ha valaki nem koedukált iskolába járt. Ráadásul a nevelési módszereire valamit is adó, rendes szülő elmagyarázta gyermekének vagy százszor, hogy jól nevelt lány utcán, villamoson, moziban, vonaton, buszon, s még ki tudja hány helyen nem ismerkedik! Szórakozóhelyről pedig szó se eshetett. Oda a tinik csak szülői felügyelettel járhattak egy-egy sütit, fagyit vagy éppen narancslevet elfogyasztani.

Volt is fejtörés esténként elalvás és álmodozás előtt, vagy éppen az iskolai tíz perces szünetekben, hogy akkor hol találnak majd rá az igazira? Legtöbbször arra a következtetésre jutottak, hogy ők bizony így vénlányok maradnak.

A szülői ráhatás olyan erős volt, hogy már attól is lelkiismeret furdalása volt némelyiküknek, ha egy kedves fiú biztató tekintetét lopva elkapták.
De most valahogy eszükbe sem jutott a sok intő szó. Kíváncsi szemekkel figyelték a szembe jövőket, hátha egy csinos srác valahogy beléjük botlik.
Elég lenne egy mosoly is tőle! Na mondjuk egy randi sem lenne rossz.
Még azon sem töprengtek, hogy az a képzeletbeli nagy ő melyikükkel randizna. Mindegy. Örülnének egymás sikerének. Hiszen barátnők.

De valahogy ma sem akart összejönni.
Úgy érezték, hogy rajtuk kívül már minden lánynak akadt párja. Mindenfelé csak szerelmes párokat láttak. Mintha az összes kamasz foglalt lenne. Nekik meg egy se maradt – keseregtek magukban, de hangosan nem merték kimondani. Ismerték egymás gondolatait, de ezt a fajta kudarcot még maguknak sem merték bevallani.

Lassan elhagyták a hársfasort, már a Bem téren is túl jártak. Néhány perc és hazaérnek. Haza.
És ma sem történt semmi!
Egyre nagyobbakat hallgattak. Egyre kevesebb téma jutott az eszükbe.

A Nap szinte szégyenkezve húzta be az ablakán a felhőfüggönyt, mint aki úgy érzi, hogy valamiben egy kicsit ludas. Enyhe szél indult vendégségbe az alkonyodó város utcáiba. Felfrissítette az álmos tereket, korzózó embereket. A felriasztott szél meg-megtáncoltatta a gallyakat, máskor meg a lányok selyem blúzával játszott bújócskát. Térd fölött érő szűk szoknyájukkal már nem tudott mit kezdeni. Még bele-beletúrt sötétszőke, rövid hajukba, s elhessegette arcukról az egyre inkább elhatalmasodó rosszkedvet.

A falevelek sustorgásaiba, gallyak apró, rövid reccsenéseibe léptek ütemes zaja olvadt. Olyan halkan, hogy a lányoknak is időbe telt, amíg felfigyeltek rá.
Valaki követi őket!

Megpróbáltak feltűnés nélkül hátrafordulni. A szívük a látványtól a torkukban dobogott.
Két tizennyolc körüli jóképű srác lépkedett a nyomukban. Épp olyanok, amilyenről álmodoztak! Magasak voltak mindketten, arcuk már-már férfias volt, kellemesen finom vonásokkal.
Egyikőjük szőke, míg a másik olaszos, barna, nagy mosolygós szemekkel.

A lányok visszafogták lépteik ritmusát, de kellő távolságot tartottak a fiúkhoz képest, jelezve jó neveltetésüket.
A két tini mindenféle csacskaságról kezdett halkan társalogni, közben élénken figyelték a két srác párbeszédét. A lányok fejében a kezdeti dicsérő, hízelgő szavaktól merész gondolatok kezdtek kibontakozni.

A randira már a fiúk tettek ajánlatot. A két tini – hiába várt oly régen erre a pillanatra – még válaszolni sem mert. Végigfutott agyukon, hogy úgy se mernének elmenni. A szülők még mindig gyereknek tekintik őket. Jobb, ha sietve hazahúznak - gondolták, s felgyorsították lépteiket. Hátuk mögött a srácok nem adták fel.

Valami olyan megjegyzést tettek, hogy csak kapják el a lányokat, úgy megszorongatják őket...., hogy sose felejtik el.

A két tinit megrettentette a fiúk merészsége. Eszükbe jutott az unásig ismételgetett szülői intelem arról, hogy mi minden történhet meg velük. Ez már ijesztő kezdett lenni.
Egyikőjük hirtelen hátrafordult, s ugyanazzal a lendülettel egy hatalmas pofont kevert le a mögötte baktató barna srácnak.

Egy pillanatra talán csak azért lett csend, hogy az azután feltörő röhögés még félelmetesebb legyen. A szőke fiú majd lenyelte a nyelvét a nevetéstől, s ami a legszörnyűbb volt még a másik tini lány mosolya is egyre hangosabb kacagásba ment át.
- Te meg mit nevetsz? – szólt idegesen Marcsi barátnőjére a harcias Cili.
- Tudod te, mit tettél? – kérdezett az vissza.
- Amit megérdemelt. Pofon vágtam!
- De az a szerencsétlen meg se szólalt egész úton!
- Úristen – futott át Cili agyán. Éppen azt pofozta fel tévedésből, aki annyira tetszett neki!

A vér elöntötte az arcát, miközben visszafordulva egy halk „bocs, ne haragudj”-ot motyogott a szintén zavarban levő, kárvallott fiúnak.

Azután barátnőjével egyre tempósabban, majd szinte futva menekültek álommá foszlott lovagjaik elől, egészen hazáig.

 
 2009.10.22.
Zsefy Zsanett

2012. júl. 26.

Otthon, Veled

( Születésnapodra...)




Ez az a nap, amikor
felhők kosarában
cseppek csókolták
szivárványosra az eget,
s ahogy a horizont
magához ölelte a Napot,
a bíborvörösben fürdő háztetőkön
táncot lejtett a fény,
és egy meglazult cserép
földre siklott,
hogy a falak fölött bújócskázó
hiányt veled tölthesse be kezünk.

Amit addig építettünk
otthonná akkor vált.


2012.07.26.
Zsefy Zsanett


Demis Roussos - No More Boleros 
 


    Fiunk, Zoltán-07.27.
                      

Majd akkor

Átirat...













  

Leonard Cohen - Night Comes On
http://youtu.be/ucIS3TEAfsw


Majd küldd el akkor hozzám a fényt,
ami ott vár nekem nem elég.
Majd küldd el akkor hozzám leveled,
végtelenbe írt szivárvány-üzeneted,
és kiálts fel hozzám, hogy halljam jól,
idelenn a madár még mindig dalol.
Majd sóhajoddal kössed át
a szép emlékek dobozát,
de ásd el mélyen, hogy ne lássam,
mit kerestem, mégsem találtam.
Majd engedd, hogy simogassalak
szellőkezemmel, s megáldjalak,
amíg síromon hagysz egy szál virágot...

mert lejövök érte, s megtalálom.



2009. október 17.-2012.09.21.
Zsefy Zsanett

2012. júl. 22.

A fegyverek elhallgattak

Németország kapitulált 
ezerkilencszáznegyvenöt május nyolcadikán...
...és akkor a fegyverek elhallgattak.

A puskatusba kenődött életek,
hidegen hasító golyók,
szőnyegbombázások,
villódzó fények,
visszatérő lágervonatok,
gázkamrák fullasztó fürdője,
vérrel áztatott árkok,
szennyes gondolatok,
válogatott módszerekkel
élvezett kínzások,
- állati elmék csökevénye -
árvák, özvegyek,
menekülő aggastyánok,
emberhez méltatlan,
aljas indokok

mind sorokba feszültek:

a temetőkben,
a nürnbergi per vádiratain,
a könyvek lapjain,
agyakban,
filmeken,

s a megannyi kép
felkiáltójelként
mementónak maradt,

mint szégyenfolt a földi gúnyán,
amit az emberiség
soha semmivel el nem takar,
és soha többé nem akar!


...és akkor a fegyverek elhallgatnak...



2010.05.07..
Zsefy Zsanett

2012. júl. 16.

Panelvilág



beton erdő vasbeton vár
acél ágán szenved a nyár
aszfalt sziget körül tető     
panelszemű nyomorfedő

ez a világ halott régen
üszkösödik bárhogy nézem
itt a zsebben alig tárca
egyenes út másvilágba


2012.07.16.-2013.08.17.
Zsefy Zsanett

lehetetlen...



kimondani a kimondhatatlant
ami évek óta bent feszül
mert ahogyan szokta
a csend ismét kiszorított
és diadalittasan a helyemre ült


2011.05.25.
Zsefy Zsanett


Fotó: Vica83
http://fotohaz.hu/

időhiány

http://celldomolk.lutheran.hu/galeriak/a-celldomolki-templom/toronyora-3/image_preview


a csonka idő botjára támaszkodik
s belefülel a némaságba
szeretné még hallgatni a csendet
de nem maradt idő
csak búcsúzásra

2010.03.26.
Zsefy Zsanett

Éjjel az erdőben (- remix)

Fotó: Jánoska Alíz

A csönd csapdába csalta a hangokat,
s beterítette velük a hantokat.           
A szemvillanás is sötétbe merült,
a didergő semmiben elszenderült.

Nyurga árnyak lopóztak fák között,
holdfény bújócskázott felhők fölött.
Villám-csonkolt korhadó rönkökön
pőre gallyak közt a szél szöszmötölt.

Néhány gomba kábultan pöffeszkedett,
míg illatuk lengett az avar felett,
de az is beolvadt az éjszakába,
a földszagú erdő meddő magányába. 


2010.01.11.-Átirat: 2012.07.17.
Zsefy Zsanett


Zsefy: Seholsincs Világ: Még mindig nem tudod

Zsefy: Seholsincs Világ: Még mindig nem tudod

2012. júl. 13.

Egy csepp szerelem


Concerto Guitar Rodrigo De Aranjuez
http://youtu.be/BHTIHvhn6bc


Rét rejtette a nagy titkot,
fűszál hegyén magam ringok,
harmatcseppben észrevettél,
szomjas széllel ölre mentél.

Ölelésed telve tűzzel,
tincseimre bíbort tűzdelt,
szempillámon kicsiny lepke
fényt csókolt az íriszemre.

Nem oltottad rögvest szomjad,
egy csepp kincsed meg ne fojtsad,
elszáradnál, minthogy éltem
miattad rút véget érjen.

Megláttam, hogy mennyit szenvedsz, 
harmatcseppben esőt sejtesz,
enyhítettem lázad s vágyad,
hogy szíveddel eggyé váljak.


2012.07.13.
Zsefy Zsanett


Fotó: http://amatorfotosok.network.hu/kepek/miuneni/harmatcsepp-001
Másik zene linkje: http://youtu.be/lvjmabdYsmA

2012. júl. 10.

Egymásra hangolva


 Joaquín Rodrigo - Concierto de Aranjuez (Original Guitar Version)
http://youtu.be/BHTIHvhn6bc 

Elmondanám, de már meggondoltam százszor,
mert ne fakadjon gyötrő felindulásból,
és ne költők míves sorait apasszam,
vagy lelked mélyében sebedet szaggassam.
Tépek inkább égről felhőkből fodrokat,
arcunkra ráncolom, legyenek lenyomat
örömnek, bánatnak, - csupa nemes véset,
fátyol-finom, mégis örökre beéghet -,
nem szégyellni való lélek-rejtjeleket.
Olvassunk belőlük, s a szó felesleges.

2012.07.10.

 
http://youtu.be/QsdzQI_6zx8