2011. dec. 4.

Karácsonyi álmok

/átirat/

Mikor a sóhaj ráfagy a létre,
a tündérek a nyújtózó éjre
kapaszkodnak és suhannak tova,
iránytűjük a csillagok sora.
Szárnyalnak hangtalan utcák fölött,
álmosan pislogó házak között,
szétszórják a tél szikrázó porát,
szobánkba belopnak ezer csodát.
Gyermekálmokban a fehér lovat,
a herceget, ki csillagot hozat,
palota kertjébe sok kis manót,
kamaszkorunkban egy fess udvarlót.
Szívünkben őrzött titkolt vágyakat,
tengerparti vagy szerény házakat,
levegőt szelő sárkányrepülőt,
egyenesbe gyűrt jövendő időt.


Mikor a sóhaj is ráfagy a létre,
utcasarki lámpa vibráló fénye
melengeti csak a fázós lelkeket,
betonfal tövén kuporgó testeket.
Álmukban ők újból szelíd gyermekek,
kiket nem ver apjuk, s anyjuk is szeret,
nem köpnek rájuk és el sem kerülik,
a világból júdásként ki nem vetik.
Bár volt múltjuk, ma a jelent álmodják,
életükben itt a földi pokol jár,
gyakran semmin múlt, hogy senkik legyenek,
- a jövő se lesz több, inkább kevesebb -.
Nekik a Karácsony sem nyújthat vigaszt,
s elítéli őket sok igaz, mint gazt.
Mert a helyükben te soha sem lehetsz...
Így hisszük mi mind, ostoba emberek.




2011.12.04.-2012.11.16.
Zsefy Zsanett

1 megjegyzés:

Bakkné Szentesi Csilla - Zsefy Zsanett - írta...

Előfordulhat a neten ez a korábbi (2.) verzió is...:

Mikor a sóhaj ráfagy a létre,
a tündérek a nyújtózó éjre
kapaszkodnak és suhannak tova,
iránytűjük a csillagok sora.
Szárnyalnak hangtalan utcák fölött,
álmosan pislogó házak között,
szétszórják a tél szikrázó porát,
belopnak szobánkba ezer csodát.
Gyerekkori álmunkban fehér lovat,
rajta a herceget, s a szökőkutat,
palota kertjébe a sok kis manót,
kamaszkorunkban fess udvarlót.
Szívünkben őrzött titkolt vágyakat,
tengerben fürdőző hableányokat,
levegőben sikló sárkányrepülőt,
egyenesbe gyűrt jövendő időt.

*

Mikor a sóhaj ráfagy a létre,
utcasarki lámpa vibráló fénye
melengeti a fázós lelkeket,
betonfal tövén kuporgó testeket.
Álmukban újból apró gyermekek,
kiket nem ver apjuk, s anyjuk is szeret,
nem köpnek rájuk, s el nem kerülik,
a világból júdásként ki nem vetik.
Mert volt múltjuk, de a mát csak álmodják,
nekik a földön is pokol jár, nem a boldogság,
gyakran semmin múlt, hogy senkik legyenek,
kiknek a jövő se több, inkább kevesebb.
Nekik a karácsony sem nyújthat vigaszt,
elítéljük őket, mint igaz a gazt.
Hogy a helyükben soha sem lehetsz
elhisszük mi mind, ostoba emberek.