2012. jún. 22.

Szomorú szemű felhő








 


 





Fotó:Soós Andrea


Egy kis felhő azért ragyog,
napudvarban helyet kapott.
Nem volt soha "bús-modorú",
szeme mégis oly szomorú.

Régen volt, hogy pajzán tánca
esőt küldött a nyárfákra.
Csak a haját kellett bontsa,
hogy az áldást bőven ontsa.

De az idő ahogy futott,
rajta egy sor nyomot hagyott.
Összeaszott kis testére
Nap sem ismert, hogyha nézte.

Bánatosan tovaúszott,
körülötte a szél zúzott.
Messze indult őserdőkbe,
- tájat fog majd bő termőre -.

Mert a földet mégse hagyja,
lehet biz' ő bármily satnya!
A világ sem olyan lenne,
ha kannákba szelet merne.

Nem törődve ruhájával,
búval bélelt alakjával,
bércre hágott, völgybe zuhant,
ködös tájon tova suhant.

Hogy ott, messze, erdők felett
a párától kövérke lett
visszafordult dús terhével,
versenyt futni a jövővel.

Tudom, szeme, ha megcsillan,
Édesem szemében villan,
Anyám arcán könnyek ülnek,
értem épp egy felhőn gyűltek..


2012.06.22.


4 megjegyzés:

Judit írta...

Nagyon bájos vers lett ez!

Bakkné Szentesi Csilla - Zsefy Zsanett - írta...

Köszönöm! :)

Fitó Ica írta...

Nagyon tetszik ez a vers, kedves Zsanett!

Bakkné Szentesi Csilla - Zsefy Zsanett - írta...

Örülök és köszönöm Icukám!