Néha még ébren

Átirat....

 

Leonard Cohen - You have loved enough

http://youtu.be/DlN2NN-mooM

Néha még ébren is
elkapok egy-egy pillanatot,
mit az itt felejtett bús esti órák
köpenyének zsebébe rejtett a múlt.

De hiábavalónak tűnik keresni
rezdülésed labirintusában,
el miért, s mikor veszett annyi
homlok mögé ágyazott találkozás.

Szavakból neked már tornyot nem építek, 

hiába hiányzik a harangzúgás.

Néha még eszembe jutsz
a "Tisztító szent tűz hogyha átaléget",
ám a csendesedő vihart
egyre többször váltja fel
könnytelen megalkuvás.

Kezed kezemből kitépted,
de szívemig ér tenyeremben 
a sok kusza emlékfonál

...hát lépj velem Kedves, csendesen.
A lépcsőkön lefelé ballagunk már.


2010.09.04.-2012.06.29..
Zsefy Zsanett
Fotó: Fantáziavilág Festmények oldaláról

SZÍVCSEREPEK - a facebookon sajnos nem osztható meg

 Itt éred el a verseimből készült válogatást:

Klikkelj és olvass bele! Verseim, képekkel, zenével.

Frici (1 - 4. rész)

Frici - igaz történet egy belevaló kiscicáról

Visszavonhatatlan

 

elszállsz most hirtelen 
s füsthajad riadtan úszik 
szobámból

mint kismadár gyönge szárnya
takar az éj e zajos 
világtól

nem véd meg 
semmi

lépted nyomában
az akarat földszagú futó 
zápor

elmossa az alig-voltat is

a megmaradt pedig 
elpárolg

2012.06.23.

Szomorú szemű felhő

 


 





Fotó:Soós Andrea


Egy kis felhő azért ragyog,
napudvarban helyet kapott.
Nem volt soha "bús-modorú",
szeme mégis oly szomorú.

Régen volt, hogy pajzán tánca
esőt küldött a nyárfákra.
Csak a haját kellett bontsa,
hogy az áldást bőven ontsa.

De az idő ahogy futott,
rajta egy sor nyomot hagyott.
Összeaszott kis testére
Nap sem ismert, hogyha nézte.

Bánatosan tovaúszott,
körülötte a szél zúzott.
Messze indult őserdőkbe,
- tájat fog majd bő termőre -.

Mert a földet mégse hagyja,
lehet biz' ő bármily satnya!
A világ sem olyan lenne,
ha kannákba szelet merne.

Nem törődve ruhájával,
búval bélelt alakjával,
bércre hágott, völgybe zuhant,
ködös tájon tova suhant.

Hogy ott, messze, erdők felett
a párától kövérke lett
visszafordult dús terhével,
versenyt futni a jövővel.

Tudom, szeme, ha megcsillan,
Édesem szemében villan,
Anyám arcán könnyek ülnek,
értem épp egy felhőn gyűltek..


2012.06.22.

http://youtu.be/rIz3mMqgqes

Álmok holtvágányon (.)

Kép: indafotó: Puffancs: Fővonal

http://youtu.be/CjZyZ8IuSzw

Hol a virágok sora hervad,
üresen áll bakterház, 
fészek és pad,
ott húztam magamra az estét,

egyedül, fázósan,
megbújtam a testén.

A sínek párhuzamosában
pipacs lobbant látóhatárra.

Valahol vonat sikoltott.
Még az égboltba is félszet oltott.

A dalok azóta bennem szólnak.
Rólad visszaverődött minden szólam.
Holtvágány lett lelked s nyoma
emlékek torzult rozsdafoltja.

Most nélküled 

keresek magamnak bálványt. 

(Nem érezhetsz mögötte 

semmi ármányt.)
A szerelvény veled másfelé halad,

szívemen nem fut át feledésvonal.

A holnap mégis

"mi-sem-történt" ébred..
Én is álmodlak tovább,
téged.

2012.06.21.-2012.10.07.

Álmok holtvágányon - átirat

Omega: Gyöngyhajú lány
http://youtu.be/WObA7eDPN8o






 

Hol a virágok sora hervad,
üresen áll fészek és pad,
ott az estét magamra húztam,
egyedül, fázósan belebújtam.
A sínek párhuzamosában
pipacs csókolt a látóhatárba,
és egy hegedű úgy sikoltott,
az égboltba is félszet oltott.
A dalok azóta bennem szólnak,
siketen verődtek vissza rólad.
Holtvágány lett lelked nyoma,
lepedőn sínek rozsdafoltja.
Nélküled kerestem magamnak bálványt.
- nem éreztem mögötte semmi ármányt -,
hiszen "a gyöngyhajú lány" veled ébredt,

én meg álmodhatlak tovább, téged.

ferde szem

nem tudom mit keresek ott
ahol megtalálni belőlem
csak a csendet érdemes

hol tikkasztó melegben
a szavak csak magad
és hason-más szájáról
hűsíthetnek

hol a közhelyek
menyasszonyfátylán
rajta maradt a cetli
aszerint követed
- lehet megszokás -
karöltve kitől
s kinek engeded
fejére feltenni

de tévesen hiszed hogy
nomen est omen
mikor a divatos kakofónia mögött
gyakran koronát ölt a semmi

(de ami engem kötelez
az enged is továbbmenni)

2012.06.21.

Egy kis bagoly

 

http://youtu.be/xAwKGi7PIzQ

Lement a nap. Bealkonyult.
A kertben a fán egy kis bagoly.  
Éhes vagy fél? Elképzelem,
várják a mezők, s a kék hegyek.

Borzolja tollát téli szél,
hangját nem hallom, nem beszél.
Nagyokat pislog. Mind gyertyafény
okos szemében sok versfüzér.

Csak néz rám, szinte bűvölne
megérteni: "nem készültem...
Repülni vágytam még soká,
de el kell mennem, hív a táj."


Szemvillanás, már ott se volt.
Ostobán bámult a rideg Hold.
Reggel egy rezgő tollpihe
szállt el a fáról a semmibe.

Azóta várom nap mint nap,
felhők alatt vele nem virrad.





2010. január 14. -2012.06.19. Átirat
Bagolyka /Szabó Csilla Judit/ emlékére - ismeretlenül 

LGT: Vinnélek

Váratlan

 

Átirat
Edvard Grieg - Solveig's Song
http://youtu.be/bR3N1yBEGbw

Az ölelkező fák fölött szöszmötöl az este,
dorombolós szürkületből sejdült át a csendbe.
A félhomályban zsákmányáért félelem kutat,
idegennek ez a táj nem mutathat jó utat.

Erdőszéli kis tanyán a gémeskút vigyázza
korhadt vállán a világot, csillagokkal hálva.
Ha napfényben még csábít is hűsítni korty vize,
súlyos éji felleg alatt didergető, rideg.

Hideg leli a lelket is, - bagoly huhog odább -,
az idegen megszaporázza léptei nyomát.
Az árnyak már nem őriznek alkonyi képeket,
a fák kontúrja reá fagy, míg félve lépeget.

A város még oly messze van, s ő régen bánja már,
nem pirkadatkor indult el, 'hol idegen a táj.
Megriadva visszafordul egy gyanús hang után,
tán szállást kap a kunyhóban e rémes éjszakán.

De rosszul bánt a sors vele, legtöbb, mit adhatott
pénzéért a hátába egy lőporos nyomot..

2010.04.07.-2012.06.18.

Futnak a napok

Átirat

Csak futnak a napok egymás után,
bársonyos léptekkel - néha sután -,
batyut köt vállára tizenkét hó,
észre sem veszed, hogy milyen mohó.

Futnak a napok egymás után,
nem surrog éjjel zöld lombú ág,
hallgat a tücsök, fecske sincs már,
délre húzott a vándormadár.

Rövid az este, a dal elcsitul,
pityókás vendég is hazaindul,
fonnyad a fűben a réti virág,
víz után vágyott, de szárad a szár.

Erdei padon egy szürke veréb,
míg nem talál magot, morzsát remél,
sás között béka ül, most nem vidám,
hideg az éjszaka, szökik a nyár.

Aszú szemekben arany rekedt,
dolgos kezektől kincs lesz neked,
telik a hordó, csordul a lé,
jó magyar bornak minek cégér.

Táncol az avar, hol szélzene jár,
még megcsillan néhány reménysugár,
lengeti haját a napkorona,
bágyadtan néz be a kis fasorba.

Csak futnak a napok egymás után,
a tükörbe néznem kár is talán,
de rezdülő vágyak rozsdafalán
karcolom mélyre a nyár illatát.

2009.10.09.-012.10.15.
ZsZs

rabom vagy

sóhajommal átölellek
gondolattal megkötözlek
nyíló szóval simogatlak
vágyaimmal betakarlak..



2010.06.11.

Csillagok közt védtelen

http://youtu.be/U8ankbkpejs 

 

 

Szilánkosra hasadt az ég
valamelyik éjszaka,
a Tejúton követve fényt,
nem találtam már haza.

Gondolatban 'hogy lebegtem,
fel se tűnt, mily szabadon,
üres térben, mínuszokban
fagyott testem elhagyott.

Azóta is fent keringek
én s a milljó csillagok.
Mondhat bárki, bármi szépet,
ott is magányos vagyok.

2010.08.29.-2011.01.01.
Zsefy Zsanett

Korábbi címe:  testetlenül

Álomtalan

Bryan Adams - Have You Ever Really Loved A Woman?
http://www.youtube.com/watch?v=hq2KgzKETBw

Átirat:

 - átirat -

Ma nem jön a szememre álom.
Elcseréltem veled a perceket.
Elfolyt az égi óceánon
a tomboló érzelmek felett.

Fűszeres illatú az este.
Ablakon csillanó remény.
Álmodik a fáradt testben
a rabul ejtett ledér.

Csend honol csillagos ágyon.
Üszkösen porlik a Hold.
Sóhaj sem nyílik a számon,
már a távozó éjbe holt.

Ma nem jön a szememre álom,
szakadt fátylát az ég elhúzza,
hát ezüst fonállal rávarrom
a tegnapi éjt a Tejútra.


2010.04.11.-2011. 04.26.-2019.03.16.

Zsefy Zsanett

                   Fotó: Alíz

Nélkülem

(Geisz László emlékére)

Fotó: Sóstói erdő oldaláról, a facebookon keresztül lementve

Látjátok, hogy halok bele a ködbe?
Alig rezdül  a világ értem,

s nélkülem
bársony szirmokon neszeznek
tovább pilleszárnyak.

Köröttem fogy a fény,
és velem együtt tágul a végtelen.

Már vár(n)tak.


Fotó: Búsi Sándor: Temető
 

2011.02.19.
Zsefy zsanett

Elveszett sorok

LGT-Vinnélek

 *

Mondd, mit nem írtak eddig még meg?
Szavakkal kényeztetnélek.
Sátrat szőnék mondatokból,
hegyet halmoznék verssorokból.
Felkiáltójel lenne a világ,
pontokkal szórnám be az égi kupolát.
A szóközökben dallam ringna,
kettős pontom a társad volna.
Szívet formálna rád két karakter,
két szembe fordított kérdőjel.
Közte elférne határnyi
szeretet, kívánság, bármi,
és mégis most, hogy írnom kéne,
nem jut eszembe egy kedves sor se.

2010.05.26.
Zsefy Zsanett

(A vers korábbi címe:   gyötrődés)

http://youtu.be/uvtGpPkom_g

Altató

Kenny G - Brahms Lullaby
http://youtu.be/WIXuRwCTs44
*


Pilládra ült az este már,
alkonyt kerget a holdsugár,
az éjszaka éled, a pirkadat vár,
hát aludjál, csak aludjál!

Elnehezült a fáradt test,
pilládra szállt az áldott est,
kanyarít még füzérnyi láncot,
bíborszínűt, a napsugárból.
Megrázza haját, és széjjel szórja
gyémántporát, - hogy' ragyog a róna -
a hegyek felett az egész eget
csillagszőnyeggel terítve be.
Susogó szellő suhanva súgja,
szerelmes szívnek mi lehet búja,
szerenádban dúdolja el:
az est a nappallal egybe kelt.

Pilládra ült az este már,
alkonyt kerget a holdsugár,
az éjszaka éled, a pirkadat vár,
hát aludjál, csak aludjál!


2009.11.21.-2011.12.02.

Hársakra hangolva

ÁTÍRATA A SZUSSZANÁSNYI ..ZSEFYBEN! CÍME: DAL HÁRSAKRA HANGOLVA

Az alkonyi fények húrjain hársillat rezdült,
s a szél hárfáján bódultan itt-ott belecsendült.

Szikrázó csillagoktól pezsgett fent az ég.
Pajzán esőcseppek doboltak part fövenyén.

Az éj karjába menekült a táj.
A zápor ahogy jött, odébb is állt.

A Hold vágyakozva nézett le a földre.
Mámorító ködben ezüstjét féltve mérte.

Elmosódott kontúrok nyújtóztak a légbe.
Földszagú zizzenések rebbentek sötétbe.

Az éjszaka ölébe bújtak a csillagok.
(Neked édesíti a hajnal a holnapot.)

S míg az alkonyi fényekkel a hársillat tovaúszott,
a csend takarója alá az álom nesztelen bekúszott.

2010.04.30.-2012.06.14.

/Átirat - Korábbi címe: Májuséj/

Elveszőben

 

http://youtu.be/447yaU_4DF8

Hiába szeretnél összefutni velem.
Rejtem magam. Szívem nem nyílik egykönnyen.
Hó alatt szunnyadó világgal búvok el,
tavasszal rügyekből égig pattanok fel.
Kietlen utcákon egyedül ballagok,
nem hallja senki sem, hogy miket dúdolok.
Zárva van a szó már lelkemben, magamnak.
Ezért nem lehetek poéta sokaknak.
Önmagamat látom kiterített árnyon,
el is fordulok a fénylő napsugártól.
Magam vagyok, aki magamnak lehetek:
puszta, ami  széllel küld üzeneteket.
Szabad madár szárnyán parányi tollpihe,
ki hosszú vándorútról nem tér haza sose.

2010.02.07.

/A Rejtőzködöm c. versem átirata./