2011. márc. 13.

Elhamvadó

http://youtu.be/Nmx0Yqr7SCM













Hányszor kívántam, hogy ne legyek,
ó, hányszor szaladt ki a számon,
gondoltam akkor nem szenvedek,
jobb elhagyni mesevilágom.
Úgy haltam volna, mint a hegyek,
büszkén, lávafolyamot húzva,
emelt fővel tűrve sebhelyet,
és nem jajongva, kúszva-csúszva.
Lehet csak játszom, hogy élek én,
hogy könnyebbnek tűnjön itt minden:
barátot, nőt, ahogy szeretnéd,
s hogy a nevetés is a kincsem.
Munkába örömmel merülőt,
anyák közt mindig elöl állót,
a bámulatra méltó erőt,
míg elmúlás sző körém hálót.
Az utca, a ház, a felhő is
festett kép, csalón csalogatnak,
hamis világ, nem a régi kincs,
de ezért hazudjak magamnak?
Hisz tudom jól, nem az élet rossz,
csak a szikra hunyt ki a szélben,
számomra jót már biz' rég nem oszt,
félek, én is végleg kiégek.


2011.03.24.-04.06.
Zsefy zsanett

4 megjegyzés:

Zsefy Zsanett írta...

Átirata: Estike-Suttogó Árnyak honlapomon

Zsefy Zsanett írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Zsefy Zsanett írta...

2. átirat

Hányszor kívántam, hogy ne legyek,
ó, hányszor szaladt ki a számon.
Gondoltam akkor nem szenvedek,
jobb elhagyni mesevilágom.

Haltam volna úgy, mint a hegyek,
büszkén, lávafolyamot húzva.
Emelt fővel tűrve sebhelyet,
nem jajongva, kúszva-csúszva.

Lehet csak játszom, hogy élek én,
hogy könnyebbnek tűnjön itt minden.
Barátot, nőt, ahogy szeretnél,
hogy a nevetés is a kincsem.

Munkámba örömmel merülőt,
anyák közt mindig elől állót.
A bámulatra méltó erőt,
míg elmúlás sző körém hálót.

Az utca, a ház, a felhő is
festett kép, csalón csalogatnak.
Hamis világ. Nem a régi kincs.
Mégis hazudjak magamnak?

Hisz tudom jól, nem az élet rossz,
csak a szikra hunyt ki a szélben...
De nincs már mi szítsa a tüzet.
Félek én is végleg kiégek...

Bakkné Szentesi Csilla - Zsefy Zsanett - írta...

Hányszor kívántam, hogy ne legyek,
ó, hányszor szaladt ki a számon,
gondoltam akkor nem szenvedek,
jobb elhagyni mesevilágom.
Úgy haltam volna, mint a hegyek,
büszkén, lávafolyamot húzva,
emelt fővel tűrve sebhelyet,
és nem jajongva, kúszva-csúszva.
Lehet csak játszom, hogy élek én,
hogy könnyebbnek tűnjön itt minden:
barátot, nőt, ahogy szeretnéd,
s hogy a nevetés is a kincsem.
Munkába örömmel merülőt,
anyák közt mindig elöl állót,
az ámulóknak lenyűgözőt,
míg elmúlás sző körém hálót.
Az utca, a ház, a felhő is
festett kép, csalón csalogatnak,
hamis világ 'mi, ha felnő, kincs,
de ezért hazudjak magamnak?
Hisz tudom jól, nem az élet rossz,
csak a szikra hunyt ki a szélben,
számomra jót már biz' rég nem oszt,
félek, én is végleg kiégek.